Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

verseimet, valami kis pénzt kereshet azzal is. Kitörő lelkesedéssel fogadta. Csak az a baj: gépünk nincs; sem nekem, se neki. Apjától kért volna, a postahivatal gépei közül, de azok az állam tulajdonai, nem lehet magáncélra kisajátítani. Most már nem tudom, honnan kerít. Jó lány volna ez a Bohuss Rózsa, csak... tudja Isten, a lelki fölszerelése igen szerény, bár franciául ír és beszél. Nem valami okos. Az apjára ütött. Hát akkor miért vonz? Mert szőke és fiatal. Láttam, csaknem egészen meztelenül. Nagyon szép lábai vannak. Egyebe is. Csak a didije nagyon elomló; maga is tudja, hogy nem szép. De azért megmutatta. Bimbók alig látszanak a lágy, puha, löttyedt dombokon. „Hogyan szoptatja majd a kis babáit?" - kérdeztem. Á, mosolygott fölényesen, majd kiduzzadnak akkorára. Lehet. Ehhez nem értek. De az arca nagyon szép. Mikor a Csokonai Kör decemberi vagy novemberi Lisztünnepén mellém ült: az egész díszterem (Aranybika dísztermében) minket nézett. Másnap azt kérdezték ismerőseim: ki volt az a gyönyörű szőke lány, aki mellettem ült? - Erről a szép modellről szólnak csapatosan a verseim a Panoráma Miniatűrök ciklusában. Sok közvetlenség van benne. Jó pajtás. Azért is szeretem. 55 éves múltam. S hány fiatal lány (24-26 évesig) jönne hozzám feleségül, tekintettel állami tanári nyugdíjamra. Pénzen ébred a szerelem. Érdekes volna... Megcsalna. Átélném a csalatás tragédiáját. Micsoda fekete-piros verseket írnék! Meg kellene próbálnom. (...) 1936 Reáliskolánknak új igazgatója van. Ur Márton. Furcsa kis mokány ember. Református. Megittasodott pedagógus. Bámulatos rátermettsége van az ideális házmesterségre. Minden zeget-zugot kiszagol, minden lámpát, asztalt, széket, ajtót újrafest vagy kicserél. Mindig mérgesen kiabál, öt kilométerre hallik a hangja, pedig haragudni sem tud. Csak ez a modora. Homo fortissimus. Homo fortissimo. Beregszászon, a megszállás idején, hősi küzdelemmel akarta fenntartani a magyar iskolákat, de nem lehetett. Elvérzettek. O is menekült. Most hozzánk került. Sok dolga lesz. A Reál Augias istállója. Ez a kis kedves Paprika Jancsi nagyon méregbe fakadt (legalább úgy látszott), mikor fordítótársam, a kis fekete, halkan motyogó Ternay bejelentette neki, hogy januárban „olasz kultúrestet" akar tartani a fiúk olasz csoportja, az iskolában. Szerepelnek tanárok is, tanulók is, de külső, városi urak is. Üsse rá az engedély pecsétjét. A kis Ur Márton órák hosszat tartó, magasan szárnyaló és élesen harsogó beszédekben kalapálta laposra a kis idétlen Ternay felhorgadó ambícióját: micsoda halva született gondolat, kivitele képtelenség, összeállítása abszurdum. Vagy háromszor betiltotta; de újra visszavonta. Utoljára maga is szerepelt benne: megnyitó és záróbeszédet mondott. Csak én maradtam ki. Szerepeltem volna. De elment a kedvem a kis nadrágos Cézár kalimpálásai után. Egyétek meg, amit főztetek.