Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

November 16-án, a főiskolai ifjúság Rákóczi-ünnepén került előadásra a Bikában Bujdosó diákok c. drámai képem. Sokat tapsolt neki a m.t. közönség. Egy fiú, a később öngyilkossá lett Kun, szépen játszotta a megbolondult Bezerédit. Másnap, ugyancsak a Bika dísztermében, szavaltam a Csokonai Kör felolvasóülésén Csokonai szól c. versemet

81 igazán nagy hatással. Az emberek kezdenek komolyan nézni rám: hm, érdekes fiú ez a fiákeres Oláh fiú! De az senkinek sem jut eszébe, hogy legalább rendes tanári székbe ültessen. Rossz a ruhám, poros az életem, nem jól élek, elégedetlen vagyok. De nem szokásom panaszkodni, büszke és zárkózott vagyok; azt hiszik: minden jól van. (...) December közepén jelent meg első önálló kötetem: Költemények 1904-1906.

S2 Csakhogy míg megjelent, sokat bajlódtam Singerékkel, mert nem igazodtak mindenütt az én akaratom szerint. A verseskönyvnek olyan sikere volt, amilyenről nem is álmodtam.

83 Szétkapkodták a nekem elküldött 600 darabot; a többi 400-at Singerék adták el. Volt rajta egy pár száz korona nyereségem. Debrecenben a kutyák is az én Kutyák sztrájkja c. versemet ugatták. Krisztiáni Vilma szemében is nagyot nőhettem, mert igen bájosan kezdett nézni rám. Vénusz c. versemet szerették legjobban a kis alamuszi cipszer-lánnyal, bár szembe leszóltak érte. Combok és mellek fordulnak elő benne. Oh, nagy embernek éreztem magamat! A karácsonyi hó nem hullt boldogabb debreceni halandóra, mint reám. 81 Mj.: Oláh 1906b. 82 Juhász Gyula e kötetre reagálva egy névjegy hátlapján írt pár sort Oláhnak: „Alleluja / Pogány Gábor hozzád suhan e vers most, ó fogadd / Lelkem naponta száll feléd, ha jő az alkonyat. / Pogány Isten vagyok igaz, de még nem összetört, / Dalok szent légiója ád lelkemnek lágy erőt. / S ha unalom szürkén borong a rőt ugar felett / Annál ragyogóbban ragyog Napom, a képzelet! / Gábor, Béla, Simon, Dezső jöttök fürgén elém / És nem vagyok már egyedül kis Iza szigetén /Sa búsuló füzes között egy nagy árny tart velem, / A debreceni histrió, ki itt járt Keleten. / S ha e kopár Szigetről ő Margitszigetre ért, / Elérem én is tán - Parist, nagy álmok szigetét! NB. Ez próza, mert igaz: fogadd rokontalan rokonlelkem nagyrabecsülését az eredeti, bús magyar, égvivó verses könyvedért. Erő, elbúsult irdatlan erő vivődik benne enmagával; havasi gyopárok, magányos áloék és nagyszirmú, fekete álomvirágok nyílnak a te komoran szép pusztád közepén!... Ezek az én érzéseim verseid olvastán... Igazam van? Minden igaz, ami a mi igazunk. Igaz a te nagyra törő magad becsülése is. Különben én hiszek benned Gábor és a csüggedésed óráiban - kell, hogy a te magányos szívednek is legyen Getszemáne kertje - ez is vigasztaljon, édes Gábor apám!" (DIM) A levél keltezetlen, Péter László szerint 1907. április 6. és 12. között írta Juhász. (Péter 1962.) 83 Lásd a 111. sz. jegyzetet.