Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Második barátom, Madai Gyula, sokkal önzetlenebb. Beadta kegyelmi kérvényemet az igazságügy-minisztériumba, s beszélt is az ügy referensével, kegyébe ajánlva nagy voltomat. Az illető minisztériumi tisztviselő azt kérdezte: - Kicsoda ez az Oláh Gábor? - író. Költő. - Nem Oláh György? - Nem. Ez régebbi. Gábor. Madai Gyula, a humor iránt fogékony egyén, roppant jól mulat ezen a halhatatlansági próbán. A kutya se tudja ezen a pötty Magyarországon, hogy élek, vagyok, dolgozom. Ellenben Gál Franci színésznőnket, vagy Turay futballcsatárunkat ki ne ismerné a két hazában? Na, Gábor, te is verheted a melledet - Kar utcán sem ismernek talán. Ilyen fölszereléssel azután lehet halhatatlanságról álmodozni. Summa summárum: nem lett belőlem semmi. Jó éjszakát. Úgy látszik: Magyarországon tíz évnél több nemigen jut egy-egy írónak. Ritka madár Vörösmarty, Arany és Jókai. Petőfi: 6 év; Csokonai: 10 év; Ady: 10 év. Ha a magam tíz évét számítom: 1910-1920 közé esik. 1920 óta halott vagyok. Igen, de hát Babits? Hát Kosztolányi? Babits mint költő, már fuit

233

, az ő két lustruma

234 is lejárt. Mint irodalmi irányító, mint a Nyugat szerkesztője, még számot tesz; azonban már maga is érzi, hogy föléje nőtt a ma. Kosztolányi? Most adta ki, 50 éves korában, összegyűjtött verseit. Mi ez, ha nem koporsó?

235 II. Szász Károly, a fordításai háromszor annyiak, mint eredeti dolgai. Az ilyen ember: másoló. Az öreg Kardos Albert zsidó mondta róla a minap: összes verse nem ér annyit, mint a Vörösmarty kis gyémánt kötete elé írt bevezetése. Igaza van. Ma, mint költő, senki nem él; csak talán Ady. (Mécs László sokat reklámdobol magának - hiába! Holtan született.) Ennek a nyárnak július hónapja ugyancsak zsúfolt tartalmú napokkal ég fölöttem. Mert a hőség rettenetes: 40 fokig fölmegy. Ilyen szaharai nyárban tataroztam a házamat: kint a fronton és a két udvari oldalán. Kar utca csak most tudja meg: hogy a 29. számú ház utcai része az enyém; a másik házigazda, Pál József parasztgazda családja mindenkinek azt híresztelte eddig: én csak az ő lakójuk vagyok. Most azonban minden épszemű és -eszű ember látta, hogy a kőművesek, festők 233 Vége, elmúlt. 234 Időszak. 235 Levelében dicséri a kötetet: „Egész másnak láttam Kosztolányi Dezsőt összes költeménye átolvasása után, mint egy-egy versének a hatása alatt. Különösen a hangulati varázsa ejtett meg, és a finomsága. Csak a rímeket ne adja oda semmiféle új irányzat kedvéért. A költészet: zene, dalolás, szavak muzsikája; s a rím: nem utolsó segítőnk ebben." (O. G. Kosztolányi Dezsőhöz, 1932. dec. 24. - MTAK)