Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
IV. kötet
kiállítva még talán a szüzességi bizonyítványát is; az erkölcsöt védő magyar bárdot pedig pellengérre állítod, megköpdösöd és 2000 pengőt kilopsz a zsebéből. Az 1500 pengőből csak 500-at lehetne elengedni törvény szerint, kegyelemből, ha ugyan él még ez a szó a földön. Az 1000 pengő „erkölcsi kárpótlás" már menthetetlenül azé a fehérre mosott dámáé. Nincs senki barátom, aki segítene. Azért megpróbálom még a legutolsót: kegyelmi kérvényt nyújtok be a kormányzóhoz: engedje el az 500 pengő büntetést. Jó volna inzulinra. Egy csapat magyar íróval aláíratom, s felküldöm a kabinetirodába. Sikerre ugyan nemigen lehet remény, de legalább egy kis erkölcsi rekompenzáció volna az írótársaimnak mellettem kiállása, azért a sok megszégyenítésért, izgalomért, amellyel ez a nyomorult per járt. 230 Szörnyen lesoványodtam 1933 szeptembere óta. Azóta folyik ez a per. * Újabb rémület. Azt hallom, a Daán Ilonának megítélt 1000 pengő erkölcsi kártérítés csak 1/10-e az anyaginak, amelyet polgári bíróság fog megítélni. Tehát ezenfelül még 10000 pengő! Na hiszen, jól vagyunk! Rémületemben nem tudok aludni. Ezerféle út és mód kavarog előttem: honnan az ég Istenétől teremtem én ki ezt a horribilis összeget? Legjobb barátaim fázósan gombolják össze kabarjukat: hja, nincs, nekünk sincs... Vállat rándít, aki sorsom hallja... 231 Hm. Csokonai, most értelek igazán! Kínomban levelet írtam Herczeg Ferencnek: kerítsen valami kiadót 12 kötet kéziratomnak 12 000 pengő fejében. Vagy pedig, kész vagyok ezért az óriási összegért eladni összes eddig megjelent, kb. 35 munkám tulajdonjogát. Ég a föld alattam. És fölöttem az ég. Április 14-én megkezdettem Futó bolond c. regényemet. Ott járok, amikor a hős, Bakó László, el akarja feleségül venni Vidor Terikét, a zsidó doktorkisasszonyt. 230 Fennmaradt Oláh kérvényének egyik változata, amelyben azzal indokolta büntetése enyhítéséért való folyamodását, hogy annak megfizetése lehetetlenné tenné irodalmi tevékenységét: „Szerény és szegény viszonyok között élő középiskolai tanár vagyok, aki minden magamtól elvonható fillért évtizedeken keresztül arra fordítottam, hogy irodalmi munkásságomat folytassam és hosszú írói multam alatt kb. 46 könyvet tudtam így nagy anyagi áldozatommal megjelentetni. Súlyos cukorbeteg vagyok, e betegségem inzulinos gyógykezelése anyagi erőmet rendkívüli mértékben igénybe veszi. (...) [A büntetés megfizetése] olyan feladat elé állít, hogy annak csupán teljes tönkretételem árán tudnék eleget tenni, ami által lehetetlenné volna téve az, hogy egy nyugodt órát biztosítsak a magam részére, amidőn irodalmi munkásságomat tovább folytathassam." (DEK) 231 Csokonai: A tihanyi ekhóhoz.
