Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

idegklinikáról! És jönnek az esti orvossággal és nem találnak! Eszeveszetten rohanni kezdtem a villamosmegállóhoz, és mire a főkapuhoz értem: éppen zörgette a kulcsot a zárban a portás. Ez a története az én gyáva megfutamodásomnak. Pedig hogy szerettem volna elhívni magát, hogy járjuk be néha a várost, hogy mutasson nekem Tóth Árpád- és Csokonai-emlékeket. Hogy magával nem mehettem, nem hívtam senkit erre a búvár-sétára. De kora tavasszal, mikor Debrecenbe jutok nagy turném keretében: okvetlenül pótolom, természetesen a maga társaságában, akkori mulasztásomat. És most - mielőtt elmondanám, hogy mely verseit szeretem legjobban (és miért?) a „Pokol" kötetéből, felelni akarok egy kérdésre: nincs helyén a fejem soha, csak a pódiumon, mikor verseket adok elő. És még valamit közölnöm kell, mielőtt egyébről írnék: nekem nincsenek „ha" szócskával kezdődő feltételeim, mikor szeretek és megcsókolok valakit, mint magának e mondatában: „Ha ilyen pompás, mondhatni pittoreszk feje van..." stb. És, ha még olyan „semmitmondó" és ha még olyan „cívises" feje van is Oláh Gábornak: akkor is meg leszek elégedve vele, (hogy a maga szavaival éljek) - és ha ragyásképű lenne, vagy akkora orra lenne, mint Cyranónak, vagy olyan lapos orra lenne, mint Michelangelónak: akkor is tetszeni fog, mert nálam is (s még hozzá „ha" feltételek nélkül) a „belső a fontos". Most álmos vagyok, holnap folytatom; de egyúttal ígérem és fogadom (önmagamnak elsősorban, s azután magának) hogy több ilyen hosszú levelet nem írok, mert: először is bizonyára unalmas, másodszor: úgysem férne el kétezeroldalas levélre és levélbe sem, amit én még mondani és írni tudnék magának, harmadszor: nem akarok hirtelen olyan messzire galoppírozni, mint Balictól Debrecen; negyedszer: mert október hó folyamán még 40 [negyven) versre kell miatyánkként elkészülnöm. De ha maga csak megközelítően ilyen hosszút ír: bizony mondom nagy örömet szerez. - Három új műsorra készülök itt szeptember eleje óta: a) egy úgynevezett modern műsorra, amely Adyn kezdődik és Babitson folytatódik és magába öleli (egészen!) az Ady-Babits-generáció igazi költőit (Tóth Árpád, Oláh Gábor, Kosztolányi, Juhász Gyula, Szép Ernő, Gellért Oszkár, Füst Milán, talán Lányi Sarolta is, Szabó Lőrinccel, Illyés Gyulával, József Attilával és Török Sophieval, Nagy Emmával fejeződik be).

217 A másik két műsor: b.) egy abszolút és kizárólag erdélyi költőkből összeállított, a c.) harmadik egy eklektikus műsor nagy lélegzetű versekkel. Igaz! Akármilyen álmos vagyok is, még két dolgot meg kell kérdeznem. Először azt, hogy mennyire szereti és mennyire ismeri Illyés Gyula verseit? Én nagyra becsülöm, nagyon szeretem, nagy költőnek és nagy művésznek tartom. Másodszor: megkérdem, hogy ifjúkori barátainak (a költőknek) felsorolásánál miért hagyta ki Tóth Árpádot? Még ha nem is járt ugyanakkor az egyetemre, mikor maga, Babits, Juhász stb. Hogy válhatott ennyire hűtlenné ehhez a drága baráthoz és mélyen 217 Lányi Sarolta (1891-1975): költő, műfordító; Török Sophie (Tanner Ilona) (18951955): költő, író, Babits Mihály felesége; Nagy Emma (Solt Jenőné) (1895-1957): költő.