Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
IV. kötet
kor az elnök fölszólította, éppen előttem állt meg, majd leszédültem szétomló parfümjétől; különben is támlátalan padon, a „vádlottak padján" kucorogtam, nem lehetett se kinyújtóznom, se kiegyenesednem. Ilona most is hű volt magához: színészkedett, legszopránabb hangját vette elő, halk szordínót tett a nyelve hegedűjére, úgy beszélt, mintha meg akarta volna bűvölni a három bírót. De azok a Törvények árbocához kötötték modern Odysseus-magukat és nem szédültek meg a szirének dallamára. Ott ült a sarokban, a bírói emelvény jobb sarkán, Kádár Pista ügyész is. A barátaim megkérdezték: mit keres itt? Érdeklődöm, felelte. Mikor az elnök hozzáfordult: átveszi-e az ügyész úr a vádat - azt felelte: nem veszem. Barátaimnak a szünetben megmagyarázta, hogy csak rám való tekintettel nem vette át; noha sokkal gyöngébben durva kifejezésekért is képviselni szokta az államot. Szóval: méltányos volt az íróhoz. Köszönöm. Az ellenfél ügyvédje: Lévay Zoltán, selyemfiú, nők kitartottja, (az Anny-kalapszalon tulajdonosnőjének a macraüja 207 ), fiatal, sovány, kiszerelmeskedett aranyifjú, eléggé napfoltos magánéletű egyén, csöndes zsaroló, igen stílszerűen képviselte egy úribbfajta kurtizánnak a becsületsértési pőrét. Egész nagy vádbeszédjét az én eddigi írói munkásságom megtámadására alapította - s horribile dictu: a kis hörcsögember, a fakóképű, szemüveges törvénykígyó, rácsapott, nem engedte elmondani beszédje 4/5 részét. „Nem idetartozik! Nem engedem!" - harsogott a kis Justinianus. Lévay csak nézett rá, nyelt egy nagyot, gondolkozott, s aztán a legvégén folytatta beszédét. - Viszont az én ügyvédembe is belefojtotta Hörcsög Úr a szót, mihelyt Daán Ilona „női becsületét" érintette. De hogy az Úristen szent szerelmében lehet női becsülete egy becstelen nőnek? Ezt szerettem volna én megkérdezni. A nyomdászom, a cigányfekete Nagy Károly, hatalmas szál ember, igen érdekes vallomást tett. Daán Ilona nála nyomtatta ki Hová levél c. kis versesfüzetét, amelyben ellenverset írt rólam: A visszakergült bumeráng címen. (...) Hirdetéseket szedegetett a könyvébe - s így lépett be mindenhova: „Én vagyok a bumerángos nő, tessék hirdetni nálam; ez a legdrágább oldal (10 pengő), amelyiken a bumerángos vers van." Tehát reklámot csinált ebből is magának. Jellemző. 208 De hogy miből él: nem bírta bebizonyítani a törvényszék előtt. Közvetve utalt arra a forrásra negatíve, amit én pozitíve megírtam a versemben. Csúnya egy női állat. És még volt arca, mersze, hogy felajánlja nekem a kezét, ha in effigie 209 is. Nem hiába mázolja be az arcát: vastag is már a bőre nagyon. 207 Le maquereau: kitartott férfi. 208 Daán Ilona: Hova lettél...? Saját zenésítésű verseiből. [Debrecen, 1934.] 209 Képletesen, jelképesen.
