Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
IV. kötet
Daán Ilonát december elején kitették Kossuth utcai lakásából, mert már harmadik hónapja nem fizetett lakbért. Ez eddig is többször megtörtént vele, mert néhány év alatt számtalan helyen lakott. Azonban az ügyvédje, aki csak egy éve, hogy kibújt az ügyvédi tojásból, ezt a mostani kilakoltatását ellenem akarja fölhasználni. Azzal biztatta kliensét: „Nem baj, nem baj: jó hatással lesz az ügyünkre." Persze, azt deklamálja majd a törvényszék előtt: íme, O. G. miatt utcára került ez a szegény D. I., hát nem irtóztató? - Mindenáron meg akarnak zsarolni. Pénz, pénz, pénz, ide pénz kell, akár kiegyezünk, akár tárgyalásra megy az ügy. Szeretném itthon heverő sok kéziratomból legalább a regényeket pénzzé tenni. De ki veszi meg? A pesti kiadók csak Pesten élő írókat kolportálnak. 189 Debrecennek pedig kiadója sincs. * A főtárgyalás közeledik. Minthogy a nővel addig nemigen tud az ügyvédem békés dűlőre jutni: el akarja halasztatni a főtárgyalás napját, december 22-től 30 vagy 60 napra. Ezért azt tanácsolja, s azt tanácsolják mentésemre szövetkezett barátaim is, hogy dec. 22-én feküdjek ágyba, legyek beteg; egy tisztiorvos el fog jönni hozzám, megvizsgál és hivatalosan jelenti a törvényszéknek, hogy a vádlott torokgyulladás, vagy láz, vagy tudom is én mi miatt: az ágyat kénytelen őrzeni, a tárgyaláson nem jelenhet meg... Nevettem, de szégyenemben. Nahát, idealázkodni Oláh Gábornak... még ha Daán Ilona tenné, meg lehetne érteni. Fényes Jenő, az ügyvéd, kapacitál, meg akar győzni: „Kérem, ez csak technika. Ezt én csinálom, az ügyvéd, ezért O. G.-ra nem vetődik semmi árnyék. Tessék úgy venni, mint Gömbös Gyula a magyar nemzet sorsát: öncélúság, semmi más. Magunk iránt való kötelességünk. - Csobán Endre barátom, aki ezt a mentőkampányt vezeti, szintén megnyugtat: Csak feküdj le, ne félj semmit. Keserű Lajos, a törvényszék elnöke is ezt tarja egyetlen eszköznek a főtárgyalás elhalasztására; mert a nővel időbe telik kiegyezkedni. Most aztán várom dec. 22-ét. Betegen. Van ugyan elég tisztességes bajom: diabétesz; de ez most nem elég. Kell mellé valami ad hoc baj is. Csodálatos: ez az ad hoc baj mintha máris jelentkeznék. Az alhasi tájak iszonyú fájásában. Mintha visszérgyulladásom volna keletkezőben. Csak nem szándékkal tesznek beteggé túlságos jóakaróim? Ez már több volna a soknál. - Azt hiszem: régi vese- és májbajom, vagy gyomorbajom ordít most is kínjában. Ügy hallom, Baltazár Dezső püspököt is bevonták már az ügyembe. Daán Ilonának semmiféle városi hivatal nem akar kaput nyitni; most Baltazárnak rágják a fülét, hogy az én megmentésemre teremtsen neki kenyérkereseti lehetőséget. És ez 189 Terjesztenek.