Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

* Ezen. a nyáron ki akartam menni Rómába, Firenzébe. Kaptam is az államtól 500 pengő ösztöndíjat. (Eletem első, egyetlen, s utolsó ösztöndíja! Kornis Gyula államtitkár adta.) De: kénytelen voltam visszaadni, mert egyrészt az útitársam Bodor Aladár lemondott az útról (fia fél szemére megvakult), részint betegségem öltött ijesztő méreteket. S aggasztott a nagy hőség is. Szóval: itthon maradtam, a debreceni Nagyerdőn nyaraltam. Augusztus 29-én pedig új regénybe kezdettem, amelynek egyelőre ez a címe: Három jó barát. A lelkek egymásra hatását, s az ideáloknak realitásig jutásuk közben való elferdülését vagy átváltozását akarom benne megírni. A Bokréta három alapítója: Gulyás, Madai, Oláh áll előttem modellül. Persze, csak a megindulásnál. Azután: jöjj, szárnyas fantázia és röpíts, amerre szemed lát. Szeptember végéig a Nagyerdőn akarom írni, azután, ha tudom, idebent, Kar utcai barlangomban, ha szomszédom, a rettentő Bába nem veri el örök lármájával a kedvemet. - Istenem! Milyen nyomorúságosan élek én! Még 50 éves koromra sem jutottam oda, hogy csendben, háborítatlanul dolgozhassam naponta csak két órát! - Most is, április óta, kijárok szinte naponta az erdőre, s ott írogatok. Remek hely! Csak a minap zavartak meg regényem megindításánál fiatal táncoló leányok, akik klasszikus pózokat gyakoroltak azon a dombon (a „Szerelmesek domb"-ján), ahol írni szoktam. De érdekes volt! Mintha „Szárnyas Ember"-emnek a margitszigeti jelenete realizálódott volna.

100 A költészet így diktál néha az életnek. olvasóra van bízva, melyiknek ad inkább igazat, vagy esetleg ő maga is a kétféle értékelés között ingadozik. (Mindkét tanulmány mj.: Kardos László: Harminchárom arc. Bp., 1983.) A másik kiemelendő bírálat Kéky Lajosé, aki leginkább azon töpreng, miért elhibázott Oláh regénye. Ennek legfőbb okát írója világtól való elzárkózásában látja, amelynek következtében „alakjai nem az élet emberei, mintegy légüres térben mozognak előttünk, s az író egész elképzelése souverain fölényességgel hagyja figyelmen kívül az élet lehetőségeit." A regény másik, ezzel szorosan összefüggő hibája, hogy a vágy mint megvalósult életeredmény jelenik meg, anélkül, hogy bármi is igazolná ezt. Kéky szerint a kettő ütköztetése vagy a hős lelki életének mélyebb bemutatása sikerültebbé tette volna a regényt. (Oláh Gábor regény-trilógiája. Budapesti Szemle, 1933. 230. k. 376-384.) Kéky elküldte kritikáját Oláhnak, felajánlva, hogyha kéri, nem közli. Nem akarta ugyanis régi barátságukat széttörni. (1933. júl. 20. - DIM) 100 „Már csaknem elért a sziget északi csúcsára, mikor hirtelen drága kép tárul eléje. Egy kastélyszerű nyaraló parkjában, a selymes füvű mezőn, vagy tizenkét fiatal leány táncol egy magasabb vezetésével; mintha Duncan Isadora görög tánciskolája esett volna váratlanul ide Parisból. A leányok antikszerű khitont viseltek, amelyet a keblük alatt bíbor szalag kötött át; karjuk, lábuk meztelen, fehér mellük ki-kivillan egy-egy lehajolásnál. Haja valamennyinek rövidre van nyírva s homlokukat fehér pántlika övezi. Ritmusra lendül hajlékony termetük, rugalmas dobbanással pattannak levegőbe, s hullanak vissza hajlongó virágokként a zöld szőnyeges színpadra. Mert olyan az egész, mintha Versailles parkjában balettet táncolna a kirándult Opera-személyzet. A lányok halkan, nagyon édes dal-