Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
IV. kötet
Eletünk értelmét pedig mi adja meg? A halál. Ebben a végtelen sötétségben lehet csak kiragyognia az élet hullócsillagának. Olyan gyászos háttér a halál, melyben pici kis fényünk érvényesülhet. Vallom, minden rám szakadt vagy önként vállalt pesszimizmus nélkül, hogy az élet pillanatainak csak a halál ad jelentőséget. Kiemeli, megszépíti, s egyetlenné, soha vissza nem térővé teszi. Olyan az életünk, mintha egyetlenegyszer volna szabad megjelennünk valami fényes és emlékünket megőrző társaságban, - úgy-e, össze kell szednünk minden erőnket, ki kell fejtenünk minden szellemiségünket, meg kell aranyoznunk fakó egyéniségünket, hogy ha halványan is, de bevéssük emlékezetünket az idők táblájába. Az élet folyton foly, a futó hullámok olyan egyformák; milyen nehéz egy-egy hullámnak észrevehetően kivillanni a víztömegből! Az egyénnek ez az egy pillanatig tündöklése: az a szent akarat, hogy örökkévalóvá igyekszik tenni megjelenését, noha lényegében örökkévaló. Ez a roppant erőkifejtés, magunknak ez a megmutatása - milyen szépen mondja Ady: „Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak" - ez az ember életének az értékmérője, és ez az élet tartalmának megadója. Ebben a kovácsmester, aki a legszebb patkót akarja kialakítani üllőjén: egy a tudóssal, aki a legrejtettebb igazságot akarja nyilvánvalóvá tenni, s egy a művésszel, aki önmagán keresztül az Emberiségnek legszebb hangját, legédesebb gondolatát vagy legtündöklőbb látomását akarja kifejezni. A halál legyőzése lehetetlen; de azt meg lehet mutatni, hogy a halál nem porszemet gázolt el bennünk vágtató végzetszekerével, hanem: valami szellemiséget, amelynek porszem alakja volt. 10. De hiszen a szellemiség: halhatatlan! Tehát a művész, a költő, aki a szellemiség műhelye, már tevékenységénél fogva is csak tetszhalált hal. Emléke él, de ez nem örök. Elkiáltott kiáltásait visszhangozza az idő: ez az örök. Mert mint a hang a rádió hullámain nem ismert csillagokig verődik: a lélek kizengései, lélekhullámokon, nem ismert szellemek tartományáig zenghetnek el. Hogy megszülettem, az a bizonysága, hogy vagyok. Hogy vagyok: ez a bizonysága annak, hogy leszek. És hogy leszek: ez bizonyítja létem tovább tartását, a halálon túl való életemet. Hiszek halhatatlanságomban. Ezen a nyáron, bár cukorbetegségem nagyon lehangolt, mégis sokat írtam. Lelkem lírai zsilipjét a jubileum kedves izgalma valahogy fölvonta, s páratlan gazdagsággal hullottak a versek nótafámról. Most valahogyan a reális „élmények" kívánkoztak ceruzám alá és sok érdekes vagy furcsa jelenetét rajzoltam meg életemnek. Persze, kritikusaimat újra zavarba hozom, mert eddigi megállapításaik rólam most ismét csődöt mondanak. Oláh kiismerhetetlen... vagy következetlen... (lásd Bismarck ökre). 96 Örülök, hogy rábukkantam valahogy a szavalókórusokra, 96 Utalás a Bismarcktól eredeztetett mondásra: Csak az ökör konzekvens.
