Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

Tegnap az intézet tornavizsgáján, ma a hősök napján, holnap a fiúk áldozásán vagy konfirmációján recsegteti a sárga fonatos rezeket. Szegény fiúk marsolnak is, fújnak is - nem bírják szusszal; így aztán fél oktávval hullonganak és emelkednek a hangok - a debreceni kutyák halálos kínjára. Mert ezeknek a kutyáknak van zeneérzékük: úgy vonítanak a kerékvágásból kiugrott hangokra, mintha reszelőt dugtak volna a farkuk alatt nyíló lyukba. És igazuk van. Én nem vagyok kutya, de majdnem vonítottam. - Fülrepesztő kíngyönyör. S így marsoltak a reálisták vasárnap de. keresztül a városon, ki a nagyerdei hősök emlékéig. Ma, május 26-án leplezik le Pesten a Névtelen katonák emlékkövét - 680 000-en vannak szegények; ezt ünnepeltük en miniature mi is homokos Debrecenben. De gyalázatosan. Amilyen gyalázatosan művészietlen ez az erdei hősemlék, éppolyan volt a hozzá méltó tisztelet. A zenekar hamis hangjaitól két villamoskocsi megállott, az ég haragosan dörömbölni kezdett. Egy kisdiák elszédült a roppant gyönyörtől. Két szavaló közül csak az egyik sült bele a szavalatba. A közönség sorából egy pápaszemes zsidó legény untalanul röhögött, s nem volt, aki pofon vágja. Szegény elesett katonák! Érdemes volt ezért meghalni? * Paléologue Móric könyvét olvasom: „A cári Oroszország a nagy háború alatt."

64 Elképedek: micsoda babonás népség ez az orosz! Nemcsak a muzsikja, hanem a nagyhercegei, nagyhercegnői, cárja és cárnéja is. Raszputyin hallatlan befolyását csak így lehet megérteni. Sehol Európában nem lehetett volna egy uralkodóházat így orránál fogva vezetni. Egy ravasz parasztnak. A francia Paléologue élesen lát mindent, s latinos csínnal és eleganciával tapint az elmúlt, leromlott régi Oroszország minden sebére, minden bajára. Ilyen monarchia után csakugyan nem jöhetett más, mint forradalom, anarchia, bolsevizmus, szovjet-állam. Ez a könyv érdekesebb minden regénynél. Igazi regényírók innen fognak még meríteni, ha a nagy háború rejtett rugóit akarják megmutogatni a mt. Közönségnek. Az ilyen nagykövet, aki író is egyúttal, legalább használ is valamit a világnak: egy katasztrófa képét híven lefényképezve adja át az utókornak. Két lelkem van, határozottan két lelkem. És költészetemnek két rétege van. A lelkem kettőssége? Pogány és keresztyén? Dionüszoszi és apollói? Hősi én, és miszticizmusba oszló személytelenség? Mit tudom én! Elég, ha viaskodom velük magamban - „egymagam viadalma, kettő".

65 Míg harmóniába nem verődik ez a két antipódus elem, addig nem értem el magamat. Költészetemben a romanticizmus és a realizmus képét öltik magukra, ha ugyan helyes ez a megkülönböztetés. 64 Maurice Paléologue könyve 1926-ban jelent meg magyarul. 65 „Gyötrelmes az élet, a halál rettentő: / Maga egymagában viadalmas kettő." (Arany János: Toldi szerelme.)