Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

réteg a lelkem mélyebb témája; koronként mindig leérek hozzá; így pl. a Gondolatok felhőfutasában és a Rossz istenek alkonyaidban úgy 1907-1909 táján. Húsz év telt el ezek óta, s most újra abban a rétegben fúr gyémántfúróm. Nem érdekes? Nem értem tisztelt városomat, Debrecent. Mindenképpen elkésett már attól, hogy 20, 25 éves írói munkásságom évfordulóját „megünnepelje", s mégis minden újságíró azzal nyaggat: mikor lesz a jubileumom? A Csokonai Kör ravasz tekintetű, de jóindulatú főtitkára

55 is sejtelmes célzásokat tesz bizonyos „nemzeti jutalomdíjakra" (amelyeket én kapnék? Nem tudom.) Egy tanártársam is vigasztal: ne féljek semmit, kimehetek a nyáron Firenzébe (= lesz pénz). Lelkemre mondom, nem izgat se jubileum, se pénz; nem is álmodtam róla, nem is számítok rá. De bánt, hogy mindenki fölteszi rólam azt: szükségem van a hajcihőre. Szívesebben szököm meg előle, mint hogy átszenvedjem a szembe magasztalást, hát mögött lesajnálást. * Babits Misi újra ellátogatott Debrecenbe, feleségestől. Az Ady Társaság ünnepet rendezett 25 éves írói pályája évfordulóján. Babits felolvasó modora maga is kész érdekesség: hosszan elnyújtva, szinte énekelve olvassa a verseit, pompásan megértetve a legutolsó, rejtett szépséget is. Színészek, színésznők szavalgattak mellette, de meg sem közelítették hatásban a költőt.

56 Mihály különben jó fiú; nem értem: miért támadták életében annyit? Adyt lehetett gyűlölni, mert rendbontó szellem volt és kihívó. De Babits! Szigorú szerzetes-lélek, aki él-hal a szépségért.

57 55 Csobán Endre. 56 Az ünnepség napján - 1929. március 10. - a Debreczeni Független Újság Babitsszámában Oláh Babits költészetének gyökereiről és jelentőségéről értekezett: „Babits fölemelte lírai költészetünk színvonalát a gondolatok, az eszmék magasságába. Formaművészete elegáns ruhába öltözteti ezeket a komor, súlyos Lényeket (...) De ez a fölemelkedés egyúttal veszedelmes szakadék szélére sodorja: a művészet és a tudomány határán állva (...) Tudós költő, költői színezetű tudomány adója." 57 Oláh és Babits között nem volt különösebben szoros a kapcsolat, de kölcsönösen meg-megküldték egymásnak köteteiket. Oláh, megköszönve Babits Dante-fordítását, megírja, hogyan látja költőtársa helyét a magyar irodalomban: „...vidáman nézek az új irodalom jövőjébe, mert egy egész emberünk már van. Babits Mihály egész ember, ez a legnagyobb, amit ma róla elmondhatunk. Mi, többiek, valahogy összetördeltük magunkat, Ön az egyetlen, aki egésznek maradt. Ezért fogadják a konzervatívok, a radikálisok egyenlő megbecsüléssel." (1913. február 27. - kiemelés az eredetiben.) Oláh sorai nem nélkülözik a hódolat gesztusát, de ugyanakkor mély meggyőződésből fakadtak, hisz később is e hídszerepben látta Babits jelentőségét. - 1932-ben Oláh megküldte Babitsnak a Pokol című kötetét és a Széphalom 1932. évfolyamában megjelent (újraközölve Oláh 1932) Babits Mihály 25 éve című tanulmányát. Babits megköszönte és sajnálatát fejezte ki, hogy nem találkozhatnak néha-néha. Erre Oláhban felszakadt a magány és a mellőzöttség sebe, és egy-