Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

IV. kötet

abban. A templom előtti jelenetben aztán megmutatta, hogy nem csak a népieshez ért, hanem a magasabbrendű művészieshez is. Az előtte becsapódó templomajtóra úgy terjesztette ki két karját, hogy a leomló fehér ruhaujjakkal fehér szárnyaknak látszott. Festői szép volt. No, s aztán az a jelenet, ahol minden szerepét átéli egy-egy daltöredékben: „A régi nóta..." Bob herceg, Aranyvirág, János vitéz... a mulandóság melankóliája lebegett az alakján, a hangján. Igazán van valami megrendítő az elmúlásban. Hát még a színész elmúlásában, akinek a hangja, alakja nem tér vissza többé. (Fedák nem él a filmen; elhangzik egész lénye az idővel.) Másik szerepe a híres János vitéz volt. Meglepett, milyen pompás, mokány kis kondásfiút játszott! Mikor Fruskának kiált, mély, paraszti torokhangon: „Iluska, te!" - egyenesen csókolni való volt. (50 éves, és 17 éves kölyköt játszik, nem is nőt, hanem férfit!) Másik pompás jelenete az volt, mikor Bagó a furulyáját elkéri, s adná is, nem is. Ilyen piciségekben nagy ez a Sári. Amott, Borosában a harmonikájával, itt a furulyájával. Jóízű nő, magyar ízig-vérig, azért becsülöm, még az operettekben is. A Nemzeti Színház gárdájának egy töredéke is lerándult hozzánk ezen a zsírforraló nyáron, s eljátszották a XV. századbeli Ismeretlennek Igazi Passió]át. Szép volt. Különösen a Máriát személyesítő Tasnády Ilona hangja talált utat a szívünkhöz. Oly megindító volt az Isten anyja szerepében, mintha nem is játszott volna. De Abonyi Géza

25 is teljes illúziót keltett aranyhajú, szelíd beszédű Jézusával. Érdekes: fölfedeztem a hanglejtésében valami katolikus papos modulációt; nem hatott rosszul, csak modernül „egyházias" volt. Gondolom, mennyire tetszhetett ez Egerben, az érsek úrnak, mikor előtte játszották. Hanem... Vass József népjóléti miniszter úr

26 akaratából - tehát felsőbb parancsra - még egy egyfelvonásos darabot is bemutattak a Passió után; címe: Igaz törvény, tendenciája: teremtsünk mennél több gyereket, ne egykézzünk: szerzője: ismeretlen. (Milyen fura párhuzam van a két darab címe s szerzője között!) Tehát propagandadarab . Csendesen megmosolyogtuk, mikor a végén Rózsahegyi és Vízvári Mariska

27 azzal indulnak a templomba: „Menjünk, és imádkozzunk, hogy mennél több unokát adjon az Isten." Szegény Isten, mintha nem volna más dolga, minthogy a magyar népség szaporodási tábláján lehetőleg növekedő pluszt mutasson ki minden esztendőben... Csonka országunkban nem tudunk élni; az emberek öngyilkossága soha nem sejtett fokra szökkent; egymást marcangoljuk egy falat kenyérért - s ez a bolond Vass Jóska még mindig több gyermeket akar? Nem megkólintani való egyén ez? - És miért nem ő jár elöl jó példával a szaporításban, ha már annyira 25 Tasnády Ilona (1890-1971); Abonyi Géza (1894-1949). 26 Vass József (1877-1930): 1922-1930 között népjóléti és munkaügyi miniszter. 27 Rózsahegyi Kálmán (1873-1961), Vízvári Mariska (1877-1954).