Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

mondom, hogy ezek a primitív ember erényei. Általában úgy vagyok az ilyen nagy reformerekkel, mint a vakmerő betörő gyilkosokkal: - minden pillanatban kockáztatják a bőrüket, az életüket, hihetetlen vakmerőek, furfangosak, számítók, emberes életismerők. De valahogy nincs fantáziájuk és szívük. Napóleon is ilyen - nagyban. Mussolini még nem fejezte be a pályáját, nem lehet tudni, hova jut. De amit eddig tudok róla, az nemigen ejt bámulóba, csak érdekesnek találom. - Mennyivel nagyobb Romain Rolland, mint Mussolini! Mert Rolland embereket alkot, teremt; Mussolini pedig emberekkel operál, tehát sakkozik. Ez is ügyesség dolga, de hol van ez egy dráma megteremtésétől! Aki a drámát éli: lehet tragikus ember, de nem igazán Nagy Ember; aki a drámáját művészi alkotássá emeli: az a Nagy Ember, az az Alkotó, az a Művész. - Mussoliniben is van örök emberi és valami tragikus: bele akarja vésni nevét az időkbe, s ehhez emberekre van szüksége, de az embereket lenézi és megveti. Modern Coriolanus. Sok benne a gőg. Szocialistából lesz arisztokrata miniszterelnökké. Vajon hol végzi? Milyen szomorú... Az Északi-sarkot mutatja a mágnesünk, de olyan iránytűnk nincs, amely a jó emberek vagy nagy szellemek felé mutatna. Mennyit is tévedünk! Csodálatos a zene hatalma. Reggelenként, néha, kedvem tetőjén, a Rigoletfóból a mantuai herceg kedves kis dalát szoktam énekelni: Az asszony ingatag, Álnok és csalfa vér, Megbánja holnap Amit ma ígér. (La donna é mobile) Az utcai rakoncátlan gyerekek meghallják - röptében megtanulják a két sor dallamát, és énekelik vég és határ nélkül. Egy iszonyú éles torkú kis csirkefogó, aki eddig az autószirénák százféle változatát utánozva rohant el ablakom alatt: most a „La donna é mobile"-t süvölti. Házunk vadvirága, Pál Julcsa, a kis arcátlan, reggeltől estig a mantuai herceg kis dalát kornyikálja. Az ablakom előtt levő akác suhanc verebei: ezt csiripelik. A Pál gazda csikója ezt nyeríti. A vándor malacok is ezt sírják, ha éhesek. Éjjel a szerelmes macskák ezt nyávogják egymásnak szerenádul a háztetőn. A minap adóvégrehajtó járt az udvarunkban - ezt dúdolta. Oh, Verdi, Verdi, a te halhatatlanságod biztosabb mégis, mint a Mussolinié. Nyáron, július, augusztus hónapban szoktam legnagyobb gőzzel dolgozni. Sajnos, itthon, a szobámban sokszor lehetetlen; a szomszédban lakó bába és cigányos pereputtya éktelen zajongással nehezíti a levegőt; a Csend ezer mérföldnyire me-