Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

tízszer olyan kulturális érték, mint egy tanár? - Szegény Magyarország! S még csodálkozunk, hogy nem előre megyünk, hanem hátra. (...) * A Föld lélegzik! Egy amerikai tudós megfigyelte, hogy a Föld minden 3-4 évben összehúzódik és kitágul - lélegzik! Ebből magyarázhatók a nagy földrengések, s a Hold mozgásának látszólagos szabálytalanságai: hol siet, hol késik. Igazán nagyszerű fölfedezés, pedig olyan egyszerű, mint a Kolumbus-tojás: az Ember a föld anyagából kelt ki, mint a fű, mint a fa, mint a moszat, mint a rovar; ha a Föld anyagából lelkes lény, szellem kelhetett ki, akkor az a termő anyag sem lehet más, mint lelkes, szellemi, élő lény. Igenis: a Föld lélegzik, mert a Föld él, bennünk is, velünk is, alattunk is. Művész akarsz lenni, tisztelt barátom? íme, itt van egy jó tipp. Szeress 12 éves korodtól fogva őrülten, vadul és - reménytelenül. Buja fantáziád vörös fényben égjen, a véred lyukat üssön a koponyádon - de azt a nőt, vagy azokat a nőket, akiket imádsz: el ne érd soha! Még ha elérhetnéd: akkor se nyújtsad ki a kezed értük. Lehet, hogy a nők ezért kikacagnak, lesajnálnak, megvetnek, nem baj: az illúziód megmarad! Megmarad 12 éves korod szűz illúziója az angyali szűz nőről, aki ismeretlenségében valami kimondhatatlan nagy titkot rejt magában (- nem a vagináját, mint a mindent elérő szerelmesek megtanulják, óh nem! -), olyan titkot, amelyért érdemes egy életen át álomfejtőnek, vagyis művésznek lenni. Ennyi az egész. - Én így éltem; s most, mikor ezeket a sorokat írom, 46 éves fővel éppoly szentnek, szűznek, angyalinak látom, érzem a nőt, mint 12 éves koromban; fantáziám éppúgy, talán még veszedelmesebben lobog, mint akkor, mikor először csapott meg női ruha illata. Még egy világ mindig zárt előttem, s míg magam ki nem nyitom nagyon könnyen kinyitható kapuját: mindig izgat, lelkesít és remek munkák alkotására sarkall el nem ért üdvössége, meg nem fejtett talánya. Exemplum illustrât.

315 Van egy szent, szűzies, fehér versem: Mária képe.

316 Tudjátok-e, kiről írtam? Hatvani Mariska nevű utcai lányról, akit mostanában a legmélyebb erkölcsi süllyedésben láttam. O nevetett, mikor véletlenül összebukkantunk; én sírtam helyette, mikor azt a versemet írtam: gyönyörű fiatal lány volt, de már éppoly romlott, mint most. Kereskedelmi cikk - másoknak; angyal - nekem. Az ún. „tisztességes nők" soha nem ingereltek, mert másoknak voltak a feleségei; a mások felesége pedig nekem tabu, szent tárgy, amelyet illetnem nem szabad. És mégis! Ha házasságra lépnék valakivel: megkövetelném, hogy az az illető leány járjon utánam, aki el akarja magát vétetni velem; mert a férfi: én vagyok. Márpedig a 315 Példa illusztrálására. 31

*Mj.: Oláh 1911.