Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
III. kötet
Ugyancsak 1925 tavaszán jelent meg a Patkánybűvölő c. verseskötetem, az Athenaeum kiadásában. Elég jól fogadták; bár én nem valami nagyon vagyok vele megelégedve. 302 Ősszel írtam egy négyfelvonásos vígjátékot: Nagy Emberek Iskolája; anti-Habsburg tendenciával. Természetes, hogy az én rövid életemben, vagy esetleg nemzetem rövid életében elő nem adható, mert a rendőrség és ügyészség pedig látom, hogy az egész ügyből nem marad számomra más, mint hogy elolvassam A művészi alkotás lélektanát. Nem nagy igénnyel fogok hozzá, mert aki magát a művészi alkotást oly kevéssé tudja gyakorolni, mint e nem férc-, hanem valóban férceletlen mű szerzője, mit mondhat az az alkotás lélektanáról?" (DIM) - Kéziratát elküldte Zolnai Béla professzornak is, Szegedre. - Tanulmányából először részletek jelentek meg az Egyetértésben (1924. szeptember), a Virradatban (1918. április 28.) és a Tháliában (1919. 1. sz.), majd 1928-ban könyv alakban is napvilágot látott. 302 Az Elet kritikusa röviden elintézi a kötetet, hisz csak a régi, már jól ismert Oláh Gábort találja meg benne, legfeljebb „a katolicizmus ellen való gyűlölete erősebb. (...) A minden korlátot félrelökő szerelem, az Adyval közös vadság, nagy nyelv- és formakészség jellemzi..." (L: Irodalmi újdonságok. Élet, 1925. 26. sz. 536.) - A Pesti Naplóban megjelenő kritika szerint a kötet Oláh művészi fejlődéséről tanúskodik, s különösen azokat a verseket emeli ki, amelyekben a valóság álommá formálódik. (Londesz Elek: O. G. Patkánybűvölő. Pesti Napló, 1925 .272. 28.) - Kardos László elragadtatással ír a kötetről. Kiemeli Oláh váteszhitét, romantikus alkatát, erotizmusát, mely a „[mjodern lírának egyetemes jellemzője", igaz magyarságát, mert Oláh csak azért megy Nyugatra, hogy hazahozza kincseit, végül pedig Ady hangjával és nyelvével való rokonságát. (Debreczeni Független Újság, 1925. és Harminchárom arc. Bp., 1983.) - Gyökössy Endre szerint e versek nagy költőről tanúskodnak, „[c]sak a szerelem az a nagy rendbontó érzés még mindig, mely harmóniátlanná és legénykedővé hamisítja őt. (...) A szűzi életet élő, negyven éven is átlépett férfit féktelenné, hazuggá alacsonyítja a képzelt szerelem." (Protestáns Szemle, 1926.1. sz. 46—48.) - A Napkelet kritikusa, aki talán a legfontosabb bírálatot írta a kötetről, a művészi épség hiányában látja Oláh költészete legjellemzőbb sajátosságát és hibáját, ami szerinte abból adódik, hogy Oláh nem tud gátat szabni „nagy lélekszakadásának", amire pedig oly büszke. Nem azt tartja Oláh művészete legfőbb bajának, hogy sok a reminiszcencia, hanem azt, amit majd Németh László is: „mintha a maga egyéniségét kilenc kötet során sem tisztázta volna eléggé önmaga előtt". Másik meglátása Móriczéval találkozik: a kiáramló vad erő „inkább csak valami állandósult harci állás költői lényének amaz erőszakosan elhallgatott másik fele ellen, amelyet ifjúkori lírájában ismertünk és szerettünk meg. Ez a régi Oláh Gábor alapjában realista hajlandóságú, gyökeresen magyar nyelvérzékű, mély kálvinistalelkű kezdő költő volt (...) De a század eleji nagy lírai földrengés idején mintha megcsuszamlott volna lába alatt békés szántóföldje. Nyugalmas erejét vad erővé lázította, szemléletét szimbólum-látássá csigázta, erőteljes munkaritmusát mutatványos erőfeszítéssé kényszerítette." (Rédey Tivadar: Oláh Gabor új versei. Napkelet, 1926. II. 969970.) - Az Új Nemzedék szemleírója Babits Sziget és tenger című kötével együtt ír a Patkánybűvölőről. Mind a két kötetből hiányolja az érthetőséget és ami ezzel szerinte szorosan összefügg, a költőiséget. Oláhnak „[fjölháborító a beteges erotikája és az a Népszavába illő durvaság, amellyel a katolikus papságot jellemzi. (...) Biztató azonban, hogy amikor a magyar faji érzés szólal meg, akkor költészete nemcsak magasan szárnyal, hanem tisztán, ércesen szól is - ezt az Oláh Gábort megértjük és szeretjük." (r.r.: Modern nagy költőink. Új Nemzedék, 1926. 2.)
