Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

November 6-án megint itt járt Horthy Miklós kormányzó. A városházán tisztel­gő küldöttségek között most is ott voltam a Csokonai Kör képviseletében. Az ismerőseim már ekkorra olvasták a reggeli lapban megjelent versemet: Ki közeleg itt? - amelyben előre királlyá koronázom Horthyt. 272 Akikkel beszéltem: valamennyinek tetszett ez a gondolat, mintha rejtett vágyuknak adtam volna han­got. Nekem gyermekkori álmom: még egyszer magyar születésű királyt látni Szent István trónján. Tudom, hogy a katolikusok izzadnak és áznak ettől a gondolattól ­mindegy: Magyarország népe, az igazi nép, ezt a reményt melengeti szívén Kos­suth Lajos óta. Mindent elkövetek, hogy ismerőseim, barátaim és tanítványaim körében egyre hatalmasabb hullámokat és egyre szélesedő gyűrűket verjen a nem­zeti királyság eszméje. Ha már levagdalták kezünket, lábunkat, legalább a fejünk maradjon meg magyarnak. Ahogy ott állunk a városháza dísztermében, Horthyra várva, mondom a körültem levő városi tanácsosoknak, nagyfejűeknek: „Gondoljátok, hogy a vajdahunyadi vár nagy termében állunk... azon az ajtón fog mindjárt belépni Hu­nyadi János..." Az emberek bólongatnak, elmerengnek és elkomorodnak. Horthy különben ma is olyan, mint 1920 áprilisában volt. Csak valamivel tar­tózkodóbb, jobban mondva higgadtabb. Most már olvassa az előre megszabott szöveget, nem tér ki, nem mond egyéni reflexiókat, mint négy és fél évvel ezelőtt. Csak bevezetőnek szánt pár mondatából villant ki a reménység: nehéz helyzetben vagyunk, de majd csak kilábalunk belőle! Itt felvillant a szeme, s a hit mosolya suhant át arcán. Nem kell csüggedni. Különben a küldöttségek szereplése most is mulattató volt önkéntelen komiku­mával. Beszéltek vagy 43-an. Ezt a sok semmiséget végighallgatni, egy állóhely­ben - igazán királyi türelem! Horthy nyugodtan végighallgatta. Méltó a koronára már csak ezért is. Sőt rebbenéstelen arccal hallgatta azt is, mikor két szónok bele­zavarodott mondókájába és hallgatott... Különösen az ügyvédi kamara képviselő­je, valami Hegedűs nevű zsidó, 273 illetődött meg annyira, hogy teljesen elvesztette a fejét. Udvariasságból leéljeneztük a szereplés színpadáról. Leforrázva távozott. „Rosszul lettem... rosszul lettem...", hebegte önigazolásul. Egyik barátom, Boldi­zsár Kálmán rendőrkapitány, utánatette: „De a valuta spekulációnál sohasem lett rosszul!" (...) Horthynak a tiszteletére 300 terítékű díszebéd - ahogy mondták „udvari ebéd" volt, amelyre a katolikusok különösen azért mentek el, hogy tanúi legyenek: ho­gyan kiáltjuk ki Horthyt magyar királlyá... ben a pálya csúcsa felé közeledő költőként rajzolja meg Oláht, aki „egyre fejlődik még. Egyre teltebb, tisztább, nemesebb a hangja. Egyre tévedhetetlenebb az alkotó keze. Egyre élettől forróbbak az elgondolásai. Lírája is újból első korszakaihoz hasonló gazdagsággal hozza fájdalmasan szép termését." Quhász Géza: Oláh Gábor. Hajdúföld, 1924. november !•) 272 Egyetértés, 1924. november 6. - Újra mj.: Bokréta 1928. 273 Hegedűs Jenő, az ügyvédi kamara elnökhelyettese.

Next

/
Thumbnails
Contents