Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
III. kötet
zám illő. Rendkívüli volt minden igazi szerelmem. Most egy leány hozzám való igazi szerelme éppily romantikusan nem mindennapi. Elhatároztam, ha legközelebb újra Debrecenbe jön, meglátogatom a zárdában... Micsoda találkozás lesz ez! Sátán és az Angyal. Munkás fantáziám már szövi bíbor szövőszékén a szokatlan viszony jövendő képeit... A templomi oltár előtt imádkozó apáca - közben reám gondol. Tilalmas képek törnek rabláncra vert képzeletébe... Lázadás az élve eltemetés ellen... Kárhozatos éjszakák... A Sátán kísértése... Szökés a zárda falai közül! Bűnös szerelem. Stb. Stb. Csupa téma a világ! Én csak válogatok közte. A bitang csehek letörték a pozsonyi Petőfi-szobor fejét! 162 Azt gondolták a satnya bérencek, hogy ezzel szimbolikusan a szellemét is lefejezik. Nem, rongyos csehszlovákok! Nem, antikultúr bestiák! A fejetlen szobor letört feje megóriásodva, szörnyű fantomképpen fog betörni ronda álmaitokba. Fölrémlik és kísért Prága utcáin. Találkoztok vele a gazul elorzott Felső-Magyarország minden városában. Szembe bukkan rátok, mikor a gyönyörű Tarpataki völgyön istentelenkedtek végig; a hatalmas Tátra ormáról, a Lomnici csúcsról, mint egy modern Isten szörnyű arca, villámlik le reátok. Látjátok holdas éjen, babonás árnyképét a világos ablakon, ahogy betekint; erdők kék mélységéből valami kimondhatatlan borzalom jelentésével közeleg felétek. Futnátok előle, de magatokban hordjátok testetlen alakját, s behunyt szemetek lefüggönyözött kamarájában is átragyog minden homályon felséges szomorúsága. Függönyeitek mögött ott áll, üres székeiteken ott ül, mint Macbeth lakomáján a legyilkolt Banquo véres szelleme. Kísért benneteket a sírig, mint a megsértett Magyarság és az arcul csapott Műveltség, megcsonkított Művészet bosszúálló Angyala. Petőfi feje: a rátok boruló szörnyű ég, amelynek vágtató felhői szintén az ő lángszerú koponyáját és haragosan szomorú arcát formálják ki bitang lelketek előtt. Petőfit ti még szimbolikusan sem ölhetitek meg. (...) Olyan vagyok, mint a torony: majd ha egy kissé távolabb mennek tőlem az emberek, akkor látnak igazi nagyságomban. Most még nagyon közel állnak a talapzatomhoz, s fáj a nyakuk, ha fölnéznek reám - tehát inkább nem is néznek. Szegény édesanyám, ha meggondolom, hogy te voltál az a rajongó fiatalasszony, aki valamikor misztikus álmok Istent látó gyönyörűségében álmodtad meg fiad 162 A szobrot cseh légionisták a pozsonyi Városi Majorság marhaistállójában egy ládában rejtették el. (1961-ben állították fel újra Pozsony-Ligetfalva parkjában.)
