Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

III. kötet

Dumitrescu tábornokot egy új divízió

22 tábornoka váltotta fel: Mosoiu

23 tábornok, aki különben „Erdélynek és a megszállott magyar területeknek" katonai kormányzója. Mióta az ő neve szerepel a hirdetményeken, szigorúbbak a parancsok. Pünkösdre azzal kedveskedett, hogy este 8 órán túl senkinek nem szabad az utcán tartózkodni. Állítólag agyonvertek egy pár román katonát, s valami éji kommunistagyűlésre bukkantak az Árpád-téren egy kis kocsmában - azért ez a nagy szigorúság. „Büntetésből" utazni sem szabad egyik városból a másikba. A katonák vad kegyetlenséggel verik el azt a szerencsétlent, akit utcán kapnak. A botbüntetés szebben virágzik, mint 1836-ban. Haladunk a műveltség, a humanizmus útján, fölfelé. (...) Budapestről április 23. óta semmi hír! Az antiszemitizmus réme újra fölemelte fejét. Böszörményben egy hírlapot teremtett,

24 amely kegyetlen hangú, de igaz cikkekben hívja tetemre a legázolt magyar nemzet testéhez a zsidóság lelketlenebb részét. Bizony, a kommunizmusnak Oroszországban is, Magyarországon is zsidók voltak a bábái. Most a felhorkant magyar polgárság az ő pajeszes fejüket követeli. Böszörményből 1914-ig visszamenőleg minden bevándorolt zsidót kitiltanak, menjenek Palesztinába, az angol kormány úgyis önálló zsidó államot rendez ott be nekik. Debrecenből is sok atyafinak útilaput kötnénk a talpára, de ezek nem akarnak innen menni, olyan jól találják itt magukat. A rendőrség a román katonákkal razziát tart a kávéházakban, és sok „lánckereskedőt" összefogdos; szállítja őket, nem tudom, hova. Mégiscsak rossz, romlott nációnak kell lennie a zsidónak, hogy soha sehol békét nem hagynak neki. Az ember gondolkodóba esik: micsoda összetétel ez a kellemetlen és jellemtelen faj? Van sok zsidó barátom, de egészében soha nem szíveltem ezt a népséget. Széchenyi már előre sejtette, milyen veszedelemmel nő rá a nemzet testére. Most csak az irodalmunkban véghez vitt pusztításukat olvasom a fejükre; kiforgatták nemes tisztaságából még a nyelvünket is. S a magyar geniust Galíciából ideszakadt csámpáslelkű izraelita legények képviselik a világ előtt! Oh, Bródy, óh, Molnár Ferenc, óh Lengyel Menyhért! A szovjet-uralom alatt megint szóba került az én egyetemi tanárságom. A ravasz Kardos (Katz) Albert vörös posztóként rázta nevemet a Kollégium és az Egyetem tanársága előtt, a fő bika, Pap Károly, rögtön nekem is ugrott: minek protezsáltatom magamat ezzel a rongy zsidóval? Én nem győzöm eléggé erősíteni, hogy sua sponte

25 cselekszi, amit tesz, tudtom és akaratom nélkül. Mégis, míg a románok be nem jöttek, foglalkoztak ezzel az ügyetlen üggyel. A bölcsészeti kar meghányta-vetette: mit lehetne tenni a rendkívüli időkben? Már a reszortomat is kije22 Hadosztály. 23 Constantin Dumitrescu: a 7. hadosztály, Traian Mooiu: az Északi hadsereg parancsnoka. 24 Nem tudni, mire gondolhat Oláh, hisz 1919-ben semmiféle hírlap nem indult Hajdúböszörményben. A Hajdúsági Virradat, ami szóba jöhetne, csak 1920 decemberében indult. 25 Önként, jószántából.