Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
Híres volt arról, hogy egyetlenegy szerelmes verset sem írt még húszesztendős koráig! (Halljátok, dicsőséggel zengedező szerelem dalnokai?!) Az érett ifjú aztán a vakáció két hónapját arra használta fel, hogy egy pár deáktársával és törekvő iparoslegényekkel fogózva műkedvelő színielőadást rendeztek. Eljátszották „A betyár kendőjé"-t 12 ; Sándor Andó városi tanácsost személyesítette nagy jószívűséggel. Máskor „Viola, az alföldi haramiá"-t 13 , ebben Macskaházy ügyvéd volt. Tudott ám jellemeket ábrázolni! A próbákat esténként tartották. A nyugodalomra való hazaszállás olyan módon ment most is végbe, mint mikor a színházat látogatta Sanyi. Na, de vége lett ennek is. Közeledett szeptember 1-je, az új iskolai év hajnali órája. Hej, be szomorú vakációja volt ez Sanyinak! Az öreg Tasnádi ugyanis, a maga bakafántos eszével úgy okoskodott, hogy most már elvégezte ez a száldobágyi kölyök 14 a nyolc „gimiláziomot", letette az „életségit", nem megy se té, se tova, itthon maradt, az ő nyakán heréskedik, uraskodik, hogy az a mennybelakó - óh! hogy minek is borzolják fel az embert, hogy minek is kárhoztatják halálra! De itthon nem marad, azt megmutatja! Meg, aki istene van a sok léhűtő kölykinek! Szenvedett ő gyerekkorában annyit, hogy ezek heten se felényit. De elcsapja őket, mindet! Legyenek kutyagórálók, aki istenelte! - Elkezdte szurkapiszkálni Sándort, pogány gúnyos szavakkal! Na, ezért tanult az „úrfi" nyolc esztendőt? ezért nevelte fel keserves keresményén, hogy most már megfeneklett? Itt akar uraskodni? De, erre meg amarra, eltisztuljon-takarodjon innen, mert elveri! Menjen Pestre, menjen az égbe, csak ebben a városban ne maradjon! Szegény Sanyi kegyetlen csávába került. Nem tudta, igazán nem, hogy mi legyen? Az érettségi kérvényre ugyan ráírta, hogy tanári pályára készül. De most látja, hogy nem csak annyiból áll az, na menjünk! Oda pénz is kell, ami nincs. Törte-marta az öklét: teremtő isten! hát hova forduljon?... Édesapja pedig fájlalta a szemét is, ha rá kellett néznie. Jólelkű anyja meg, mit tehetett mást? - sírdogált nagy keservesen... A véletlen segített most is az ügyén. Volt Sándornak egy jó tanárja, aki ezidétt Pesten lakott. Ennek írt a fiú, mi akar lenni, szeretne Pestre vergődni. A jó ember atyai jóindulattal karolta fel hajdani tanítványa sorsát. Biztatta, őszinte örömmel hívta magához: lakjék nála, míg fedél 12 Abonyi Lajos népszínműve. Oláh így írt a bemutatóról Madai Gyulának: „Tegnap este játszottuk a Betyár kendőjét. Közönség kevés volt, lótás-futás nagy. A darabot lassacskán leőröltük, úgy éjféltájban már be is végeztük. (...) A közönség tapsolt is, fájdalom, csak a leckét mondó nőknek, s még fájdalmasabb, hogy a kacagtató részleteknél. Bánná is ez a nemes publikum, ha a lelkiismeret mardosta hősnek szíve repedne meg kínjában! (...) Háládatlan, rövideszű közönség! Ugyan mikor tud ez már lelkesülni a komolyért is? Fafejűségének éppen az a bizonyítványa, hogy a szemének hiszen, az tetszik lelkének is (ha van), ami szemének..." (1899. aug. 21. - DIM) 13 Szigeti József népszínműve. "Semmilyen szótárban nem találtam meg a jelentését, Oláh saját szóalkotása is lehet.
