Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

II. kötet

December (...) Istenem! Ha ki merné valaki mutatni: kik voltak a legbájosabb, legideálisabb költői nőalakok életbéli mintái?! - Micsoda borzasztó leleplezés volna ez. Meddig tart az érzékiségünk? Halálig? Én azt hittem, huszonnyolc éves korunk után már csak álmodunk. A nagy Bodor bevetődött hozzám karácsonyra. Bizarr ember, bizarr dolgokról beszéltünk. A többek közt arról, hogy Jézus - önfertőző volt. Annyi szent, hogy a nagy emberek, művészek egész lelki berendezését sokszor nemi életük ismerete nélkül meg sem érthetjük. Madai Gyula is bedöcögött Debrecenbe. A Cs. K.-ben

66 olvasott fel egy pár jó verset. Csak, tudja Isten, olyan régies felfogású ember még mindig. Nehezen mozog, nem csuda, hiszen malac-kövér. Szilveszter éjszakát együtt beszélgettük át. Hogy megváltoztunk! Egyetlenegy verssorunkat se mondottuk el egymásnak. Ezelőtt pedig csakis ezért jöttünk össze; az igaz, hogy sokszor össze is vesztünk. Most okosabb dolgokon forgattuk az eszünk taposómalmát. A nászéjszakák élet- és lélektanát teregettük az asztalom abroszára. Öccsének, Palinak a sans gne

67 vallomásai alapján, természetesen. Közben olvasgattuk egyetemi hallgató korunkban írogatott leveleinket is. Istenem, milyen kedvesek, milyen határtalan bizakodók, milyen bőbeszédűek! Valami szomorúság fog engemet el, valahányszor így a múltamat bolygatom. Nem tudom, miért. Gyulának ellenben örömöt szerzett. Hanem a társaság és a társalgás borzasztó nyűg már nekem. Rettenetesen elfáraszt a beszéd. A tüdőm végtelen rossz lehet, sokszor is fáj. Gyula persze semmit sem vett észre, palástolgatott kínomból. Hej, most kezdem csak irigyelni az egészséges embereket! Ügy látszik, közeleg az alkonyatom. Ez az év különben is nyugtalan év volt. Mintha a Halál most adta volna be látogatójegyét hozzám. - Hát gyáva volnék? 66 Csokonai Kör. 67 Szókimondó.