Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

- Te! Ha már megházasodtál, családot akarsz alapítani, hadd legyen valami kenyérkereső eszközöd is. Ne mondja senki, hogy bitang ember vagyok: odaadom ezt a kétlovas kocsit ezerkétszáz forintért, úgy, hogy nekem hat esztendő alatt azt a pénzt kiteremtsd. Nyomorult ember, aki ki nem tudja teremteni. Hat esztendő múltával a tied lesz mindenképpen, csak becsüld meg magad, hiszen, az Istenét, embernyi ember vagy. Na hát! Pista beleegyezett. Szerződést, vagy mit is íratott az eszes Tasnádi, Sándor fiával, a tanulóval. Az új házasok aztán elköltöztek, nagy civódások után a másik apjukhoz: Víg Mihály uramhoz, aki adott nekik ingyen lakást, a lovaknak ingyen istállót, a kocsinak ingyen színt. Tasnádi Pista nem panaszkodhatott, mert a kezébe adtak mindent. Ha kiejti a kezéből: nem erre a világra való, nyámnyila ember. Az öreg Tasnádi szívesen adta neki, amit adott, de mégis úgy nézett utána, mint a gyerek néz fényes pénze után, amit a kútba ejtett... Míg tovább kísérnénk ennek az egyszerű történetnek a fonalát, ismerkedjünk meg a család másik nevezetes alakjával, Sándorral, a tanulóval. Kisgyerek korában maga az apja így hívta: „te lunátikus!"

8 Igen, mert Sanyi magába szálló, bölcs kisgyerek volt. Szerette a magánosságot, kerülte, ahol sok ember volt együtt. Untalan a könyveket bújta már gatyás kölyök korában, hej pedig, be sok hátbadüfföt kapott érte! Az öreg Tasnádi, ha tizenhárom fia lett volna is, azt szerette volna, hogy mind az ő keze alatt szolgáljon, hogy mind fiákeres legény legyen! Sőt, még a lányokat is befogta kocsit mosni, porolni, szerszámrezeket tisztítani. Sándor öcsénk sem ehette potyára az atyai kenyeret, minden hajnalban felugratták úgy három-négy óra tájban: aló, lovat vakarni! Aki nem vakart lovat soha életében, nem is tudja, mi az! Nyelni a vakarás közben felszálló és a szembe, orrba özönlő sáros port, azt a savanykás lóport, ami leszállván a tüdőre, megkehesíti az embert. Izzadni, míg a csülökről lekaparja a csutakkal a rászáradt sarat. Elvezni, mikor a testes állat patkós lábával rá-rálép a mezítelen lábfejére. Valami érdekes dolog az! Szegény Sanyi sírni se szégyellt volna, ha apja ura ott nem dörgött-morgott volna. Mert hát az még nem elég az üdvösségre, hogy az ember kicsutakolja a sárt, a port, hanem azután kutya kötelessége, hogy kefével és vakaróval együttesen nyolc sor finom fehér port verjen ki az istálló hídlására. Sőt, akiben egy kis művészi hajlam is szunnyad, mint Sándorban, ünnepnapokon még a gazda nevét, vagy a magyar koronát is kiveri szépen, lőporból. így üti ki magát a művészet az istálló hídlásán is. A lovakon kívül még kocsit is tisztogatott Sándor öccsével és bátyjával. A kocsimosás már mulatságosabb dolog, kivált jó fagyos, téli reggelen, mikor könyökig kell lubickolni a jeges vízben, s mikor a kocsi kerekén megfagy a víz, amivel mossák. Fújhatja a körmét, aki ott kaparász. Sanyi is 8 Holdkóros, alvajáró.