Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

II. kötet

hónapi munkámért: 8 korona... Mert bizony Gárdonyit, Herczeget, Mikszáthot, nem lehet egy hét alatt elolvasni! Oh, szép fehér papirom: nem pirulsz? Nem pirulsz? Nekem bent a lelkemet önti el valami keserű-horgas pirosság. De sebaj. Még jó, hogy így is élünk. Hát ha még így sem volna? Szegény Csokonainak még így sem volt. Azért, örvendezzetek egek, ti is, földi seregek. Óh, Debrecen, Debrecen! Sokat igazán nem vártam tőled; de 1200 forint évi fizetést mégis adhattál volna már.

10 Ide s tova harmincéves leszek, ide s tova megrokkanok, ide s tova meg is halok - nekem mégis csak nyolcszáz forint az évi bérem. - Azt mondja a nemes Kollégium: fizetésemre nincs fedezete! Óh, Jehova egy Isten a csillagos égben: nincs fedezet! Erted ezt, értelmes nemzetem: Oláh Gábor fizetésére a dúsgazdag Kollégium vagyongarmadájában nincs fedezet! Sírjatok, angyalok, zokogjatok; mert ezek az igazi nagy tragédiák, ahol nem lehet megoldani a drámai csomót; mert: nincs fedezet, óh, mert nincs fedezet! Felmerült az a terv is, hogy könyvtári állásomat esztétikai-irodalmi tanszékkel kössék össze; hanem erre meg az ifjú akadémiai professzorok zúdultak rám: mit akarok? Volna lelkem elcsaklizni az ő ötödéves korpótlékjaikat? Pap Károly, ez a finom papírkártya-ember, a méltatlankodásnak egész reformátori ornátusában sirámlott reám: volna lelked, Gábor? - Nem, nem uraim; nem! Nem fosztom meg önöket az ötödéves korpótléktól! Élvezzék, hízzanak meg; nemzzenek jó kövér gyermekeket érte, habzsolják a kölcsönszedett sivatag adat-tudományt nagy szorgalommal, hogy az ötödéves korpótlék hiánytalanul pendüljön be zsebükbe. Darkó úr, class, philologus, mindig veri a mellét: eszmékért harcolunk, uraim! eszmékért küzdünk, eszmékért erre, amarra vissza! Az ám. Az ötödéves korpótlék: ez az önök eszméje. - Jerum, jerum, hát az én nyugdíjam, korpótlékom hol van? hol lesz? Erre feleljetek, ti mindentudó égi hatalmak! Az utolsó Gál-x. befejeztem (...) Pirulva küldöm el az Akadémia Nádasdy-pályázatára; jó csillagom szerint bizonyosan haszontalanul. Nem a hírért, nem a dicsőségért - az ötszáz pengőért. (...) Megjelent a „Petőfi képzelete". (...) Üdvözöllek, lelkem szép virága! Üdvözöllek, édes magzatom! Nem tudom, az apának van-e nagyobb öröme fiában, mint nekem benned? Szegény Petőfi, nem tudom, álmodta-e, hogy valamikor ilyen furcsa könyv is jelenik meg róla? Madai Gyulával vitatkoztam valamikor róla: miben 10 Még ez év januárjában írásban kérte, hogy 800 forintról 1200 forintra emeljék fizetését.