Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)

I. kötet

uralkodók, akikhez még nemcsak az oroszok cárja tartozik. Rossz istenek a szegény nép zsírján élődő nagy haspókok, akik a pénzért megrabolják a Mindenható Isten kincsestárát is. Rossz isten a faragott Isten, mert hiába könyörgünk hozzá nyomorúságunkban: nem segít; a hús jajgat, a fa hallgat. Rossz isten a huszadik század öröklött szerelemistene, aki egymáshoz nem illő párokat pároltat s lesznek ebből a frigyből Quasimodo-testű és Richárd-lelkű szörnyetegek, modern Kalibánok; vagy sokszor: testetlen átkok, amelyek rothasztanak ezer mérföld kerületben. Rossz isten a mai Állam, ez a nagybeteg bálvány: mindig elevenekért ordít, emészt ezreket és mégis éhes, nyomorult és visszaesőn beteg. Rossz isten a Társadalom: ez a mű-fogú és mű-hajú festett hölgy, ez az álszemérembe fátyolozott rima, aki bujább a bujaságnál, szívtelenebb az eldobott kőnél és kárörvendőbb a gyereknél. Rossz isten a Művészet, ez a magát kiélt, nagy reményű fiatal, akinek abszintgőzös agyában csak torzálmok fogannak már, eszmék nem. Rossz isten a Város, ez a rémségesen őrlő fekete Malom, aki sajátságos messze morajló zenéjével, villanylámpáival, cirádás palotáival, hídjaival, kéjével, meztelenségeivel becsalogatja a természet nyílt tanyáiról az egészséges, robusztus Embert és elsorvasztja, kiégeti, megőrli, mint a malomkő a búzaszemet. S a liszt? A halál zsákjába hull. De az idő szárnyas kapuja most fordul: sok hamis, sok rossz isten lecsapódik vele az enyészet mélységébe. A határ ködtengere fölszáll, szabadabb mezők intenek, nemesebb jelszavakat hullat közénk a haladás szelleme. S a világ gerince, a nép: erősül, sokasul, bátorul és vagy jóra, vagy balra eldönti a jövőt. Azután lehet megint elöl kezdeni mindent. Ápr. 19. A Korunk hősé

231 sikerében úgy bíztam, mint a boldog szerelmes a szerelmesében - hiába. Nem nyertem, nem nyertem, most sem nyertem. Tavaly Erdélyi Zoltán sivatag prózaisága, most Zempléni Kalapács-a

233 ragadta ki kezemből az aranyakat. Oly csúnya ez a szellemi versengés - pénzért! De hát mit csináljon a szegény ember? Te pedig, Sebestyén, „légy mindörökre szűmtől idegen", hogy huszadik századbeli hős létedre sem tudtad megkaparintani a pálmát. (...) Ennek a dekadens kornak mégis van egy gyönyörű szép erénye: a társadalmi adakozás, a társadalom nyomorultjai, számkivetettjei számára. Mikor arról van szó: mentsük meg az életbe kidobott szegény gyermekeket, egy szív az egész Magyarország, mely nem csak sajnálni tud, hanem áldozni is. Ez szép. Ez engemet 232 Fridtjof Nansen Éjjen és jégen át című - korábban már említett - északi-sarki útirajza ihlette Oláh verses regényét. 233 Zempléni Árpád: Kalapács. Elbeszélő költemény. Budapesti Szemle, 1909. július és klny-ként is.