Lakner Lajos szerk.: Naplók. Oláh Gábor (Debrecen, 2002)
I. kötet
sonákat, lobogó zászlókat, kardok pengését - s az egész fölött ott vibrált a francia gloire! Gyönyörű volt! Egészen elfelejtkezve jutottam hazáig. Otthon édesanyám várt; s azzal hűsítette le forró homlokomat, hogy a havi 15 forint ebédpénzt emeljem föl húszra. Egész írói pályámon két csillag vezet. Egyik: az Ausztriától való elszakadás gondolata; másik a gyermektelen magyarság ostorozása, sőt kigyomlálása. Jövendő műveim hőse tehát egy olyan magyar, aki sokgyermekes apa, s amellett a magyar önálló királyság körömszakadatig való harcosa. Nem vagyok politikus, nem állhatok rostrumra 179 , hogy szelekbe bömböljem azt, ami lelkemet nyomja; de vagyok író, s belevéshetem betűimbe, amit igazságul leszűrtem magamnak hét esztendő óta. Boldog maradék: ezt a két vezérgondolatot vigyázd hosszabb életű műveimben! Kar utcai kis szobám kezd megtelni képekkel, mint az apostolok szentlélekkel. Bálványimádó nem vagyok ugyan, de a Petőfi arcképét imádságszámba menő érzéssel szoktam nézni. Most szereztem meg a Roskovics kitűnő munkáját, 180 ez az igazi haragos és merengő, lázongó és szerelmes Petőfi! Csak ne nézne rám olyan kicsinylő szemekkel. Mintha azt mondaná: „Még te is...?" Jászai Maritól is kértem, kaptam arcképet. Nagyon becsülöm ezt a lobogó asszonyt, mert egyetlen a maga szakjában. El van keseredve, mert azt írja: „A színi pálya gyatra, hitvány hivatás - ne lépjen rá igaz ember, mert a férgek eszik meg, mint engem a Somlók és Festetichek, 181 akik nem tudnak a magamforma lénnyel mit csinálni - tehát agyonmarják. De ön nekem ünneplő nevet adott, és ez sokszor balzsam némely sebekre." 182 Örök lobogás! (...) A Harmadik Bokréta készülőben! Mind az öten ki akarunk tenni magunkért; mert közeledik harmincadik életesztendőnk, s ha addig nem lett valami az ember, azután már bajosan lesz. Losonctól Debrecenig lüktet most ötőnk lelkén keresztül ez a kedves tavaszi láz, amelyhez hasonlót csak a szerelem ád. Gyök Bandi komámnak minden haja szála izzik, mint a tüzesített drót; most írt levele is úgy kiabál, hogy szinte nem merem kivenni a borítékjából. Pósa Lajos bátyánkkal rostáltatta meg az anyagot; s az öreg zászlós bajuszú őt, Bandit, meg engemet tart a 179 Szónoki emelvény, szószék. 180 Roskovics Ignác (1854-1915): festő. 181 Festetics Andor (1857-1929) és Somló Sándor (1859-1916): színészek, a Nemzeti Színház egymást váltó igazgatói. 182 A levél kelte 1908. április 6.
