Krankovics Ilona szerk.: Numizmatika és a társtudományok II. (Debrecen, 1996)
V. Székely György: Eredmények és problémák a későközépkori magyar pénztörténet kutatásban
nevére vert silány pénzek esetén a verdejegy első betűjét a király nevének kezdőbetűje, második betűjét a verdehely nevének kezdőbetűje alkotta. 35 A későközépkori pénzek verdejegyeinek azonosításánál gyakran nem kevés nehézséggel kell megküzdeni, számos hibalehetőséget kell számbavenni, a tévedési lehetőségeket csökkenteni. A verdejegyek alkalmazásának előbb említett gyakorlata szerint az első betű a verdehely nevének kezdőbetűje, ez lehet a magyar, a német vagy a latin településnév első betűje. Kollektív jegyeknél az is előfordul, hogy a városnév első két betűje alkotja a verdejegyet (pl. K - R = Kremnicia) vagy a városnév kezdőbetűje a civitas jelentésű C betűvel társul. A verdejegyet képező betűpár második tagja a pénzverésért felelős személy nevének kezdőbetűje, a nehézség csupán az, hogy nem mindig dönthető el, mikor a vezetéknév (családnév), mikor a keresztnév első betűjét alkalmazzák. Ha bizonyos tendenciát esetleg, de szabályszerűséget semmiképpen sem lehet megfigyelni. Ugyancsak nem következetes a latinos vagy németes névalak kezdőbetűjének használata. A verdejegyek értelmezését és feloldását nehezíti az is, hogy gyakran a verőtövet készítő vésnökök szándékosan vagy véletlenül a két betűt felcserélték, fejjel lefelé fordítva vagy tükörkép szerűen vésték a verőtőbe. Tekintettel kell lenni arra is, hogy némely betűk írásmódja esetenként nagyon hasonló: pl. A, R, F, K, H, h, n, s így könnyen előfordulhat a betűk összetévesztése is. A verdejegyek olvasásánál és azonosításánál kellő óvatossággal és nagy figyelemmel kell lenni a pénzeket ért sérülések, külső behatások és kopások okozta hiányokra, valamint az előállítás során bekövetkezett technikai elváltozásokra, a veretkettőződések okozta hiányokra és torzulásokra is. Jóllehet a későközépkori verdejegyek összegyűjtése során mindig is hangoztatott szempont volt a gyanús külsejű, zavart köríratú, hibásan vert példányok kiszűrése és csak a jól olvasható, egyértelmű, félreérthetetlen verdejegyek felhasználása 36 , ennek ellenére mégis számos téves vagy félreolvasott verdejegy felvételre került. A kiválogatást jelentősen megnehezíti az a szinte az egész korszakra jellemző tendencia, hogy a pénzek alacsony ezüsttartalma miatt a hivatalos pénzverdékben készült törvényes veretek gyakran alig különböznek a zugverdékből származó hamis véretektől. Ilyen esetben a szabályosan szerkesztett éremképű, a finoman vésett betűkből álló értelmes köriratú veretek elkülöníthetők a durvább vésetű éremképet mutató, felcserélt, fordított vagy hiányzó betűket tartalmazó zavaros, értelmetlen köríratú hamisítványoktól. Mindezek a későközépkori pénzek verdejegyeinek ismételt, alapos ellenőrzését indokolják, mivel egy-egy téves verdejegyre épített hipotézis ingatag következtetések levonásához vezethet. A középkori pénzek verdejegyeinek és tágabb vetületben az egész későközépkori pénzkibocsátás minél teljesebb megismerése érdekében szükségesnek látszik az egykorú éremanyag ismételt számbavétele és revíziója.
