Krankovics Ilona szerk.: Numizmatika és a társtudományok II. (Debrecen, 1996)

Kőhegyi Mihály – Vörös Gabriella: A madarasi temető római pénzei

A szarmaták Kárpát medencén kívüli szállásterületén nem kerültek pénzek a sírokba, ez a szokás a római birodalom provinciái által körülölelt alföldi szállásterületen jelent meg. Nyilvánvaló, hogy a korai szarmata temetkezésekből nem csupán a gyér pénzforgalom miatt hiányoznak az 1. századi pénzek, hanem egyszerűen azért, mert ebben az időszakban a pénz sírba helyezése nem tartozott a szarmaták rendkívül kötött temetkezési rítusába. Hogy később sem vált általánossá, a madarasi temető leletegyüttesei is bizonyítják. A 635 sír közül csupán 63 elhunyt sírjából került elő pénz, ami 10%-os gyakoriságot jelent. Ez az arány tökéletesen megfelel az alföldi átlagnak /KULCSÁR 1993. 109./. Az a köztudott tény, hogy a szarmata sírok nagy része rablott, bolygatott, a madarasi temetőre is vonatkozik. Csupán 140 a teljesen érintetlen, bolygatatlan temetkezés. A bolygatás azonban - irányának és mértékének függvényében - nem minden esetben érintette a pénzek helyét. A 63 sír több mint felénél a pénz a rablóaknából került elő, ami két fontos körülményt jelent számunkra. Egyrészt, hogy a nagyarányú rablás nincs összefüggésben a pénzmellékletekkel, másrészt pedig, hogy a sírok majdnem felénél vizsgálni tudjuk e leletcsoport helyét, helyzetét is. A 63 sírból összesen 78 db pénz került elő. Századonkénti felosztásban: 1. sz. = 3 db, 2. sz. = 32 db, 3. sz. = 16 db, 4. sz. = 25 db, 2 kérdéses korú. Ha a temető pénzeit felvisszük az Alföld összes római pénzét feldolgozó grafikonra, azzal szinte teljesen egyezőnek találjuk /Fülöp 1976. 19. kép/. Az 1. századi darabok száma nálunk is elenyésző - hasonlóképpen nagy számbeli kiugrás figyelhető meg a 2. században Traianustól Commodusig. Egy átmeneti, viszonylagos 3. századi visszaesés után a 4. századdal egy újabb kiugrás kezdődik. Lényeges különbség viszont, hogy a madarasi temető pénzanyaga 340-es verésű pénzekkel záródik nagyon határozottan, az ezt követő időszakot ugyanis egyetlen darab sem képviseli. Ezzel szemben az alföldi összesítésben a visszaesés csak 361 után kezdődik, és csak 375 után nagy arányú. Az egyezések azt jelentik, hogy a provincia pénzforgalmának alakulása ugyanúgy tükröződik egy nagy sírszámú, hosszú ideig használt temető pénzanyagában, mint a teljes szomszédos barbarikuméban. A pénzek sírbakerülésének időpontjára néhány esetben magukból a pénzekből is következtethetünk anélkül, hogy bármi más körülményt, vagy leletet bevonnánk a vizsgálatba. Az első kézenfekvő és biztos megállapításunk az 1. századi pénzekkel (3 db) kapcsolatos. Egészen biztos, hogy a pénz forgalomba kerülését közvetlenül követő időszakban nem kerülhettek sírba /Nero - 350. sír; Domitianus - 354. sír, Traianus - 602. sír/, ugyanis csupán történeti - településtörténeti adatok alapján is biztos, hogy a temető kezdete semmiképpen nem tehető a 2. század elejénél korábbra. A leletanyag feldolgozása előtt, de annak ismeretében, a temető legkorábbi sírjai a Szentes-kistőkei /PÁRDUCZ 1944. 11-17./ és a Szeged-Csongrádi úti te-