M. Nepper Ibolya: Hajdú-Bihar megye 10-11. századi sírleletei 1. rész (Budapest-Debrecen, 2002)
M.Nepper Ibolya: 17 Hajdú-Bihar megyei 10-11. századi lelőhely sírleleteinek leírása és értékelése
A temetőből kiemelkedő gazdagságú sír nem került elő. A férfisírok mellékletei azt bizonyítják, hogy szabad férfiak nyugodtak e temetőben. A két szablyás férfisír nyugvóhelye a szent berekhez legközelebb helyezkedett el. Feltehetően a közösség vezetőit sejthetjük bennük. A lószerszámos sírokban részleges és szimbolikus lovas temetkezést figyeltünk meg. A részleges lovas temetkezés során a lókoponya és a négy lóláb csontja került elő a férfivázak mellől: a bal láb mellől, a jobb lábról és a bal lábszár fölötti részről, de annál jóval magasabban. Minden esetben meg tudtuk figyelni a részleges lovas temetkezésnél, hogy az elhunytat földdel betemették, és a temetésre előkészített lovat csak akkor helyezték a sírba. A szimbolikus lovas temetkezés esetében a lenyúzott lóbőr nyomát mindenütt meg tudtuk figyelni, ahol lószerszámok is kerültek elő, mert a lenyúzott lóbőrbe csavart kengyelpárt, zablát, hevedercsatot a lábfejek elé, illetve a lábszárakra helyezték. Szólni kell egy ritkán előforduló temetési szokásról is - a lósírról -, amely lóáldozat lehetett. Egy esetben figyelhettük meg a temető délnyugati szélén (555.). A sírokból előkerült nyílhegyek bizonyítják az íj használatát, azonban ezek egy kivétellel (200.) nem voltak csontborításosak. Minden bizonnyal tulajdonosának rangját is jelölte a tausírozott kengyel, amelynek tulajdonosai, az 54., 200. és 204. sírban nyugvó harcosok a temető északi és északnyugati szélén még holtukban is védték a közösséget. Kiemelkedő szépségű női sír volt a 17. és a 289. számú. A lélekhit kézzel fogható emlékei a sírokból előkerült állat alakú tárgyak. Ilyenek a 17. sír pillangó formájú veretei és az 5. sír bagolyfejet formázó vereté. Osi ugor kori halottas szokás meglétét bizonyítja a halotti szemfedő megléte. A kereszténység nyoma a 95. számú gyermeksírban az első, amely a változásokat mutatja. A latin típusú kereszttel együtt azonban a régi hit nyomaként az ártó szellemeket távol tartó csörgő is jelen volt, a 107. sír bizánci típusú keresztje mellől pedig előkerült egy bajelhárító lunula és egy ólomamulett. Ali. századba való átmenet törés nélkül mehetett végbe a közösség életében. A sírok a viszonylagos gazdagságukat megőrizték. A zömmel ezüstből készült hajfonatkarikák, fülbevalók, köves és fonott gyűrűk, gyöngyök képviselték a főbb leleteket az ezredfordulótól, valamint a csörgők különböző típusai. A temető területéről az egyetlen római kisbronz kivételével csak 11. századi pénzek kerültek felszínre. Közöttük néhány példány nem halotti obulus volt, hanem ékszer, mert átlyukasztva, nyakban viselték őket, s gyermek sírjának mellékletei voltak. Temetőnk faluja jó népességtartónak bizonyult. Salamon korában északra is nyitottak egy szárnyat, de a 10. századi temető közelébe már nem temettek, hanem attól 8-10 méteres üres sáv választotta el a Salamon korában nyitott és I. (Szent) László idejéig használt új részt. Eközben azonban lassan tovább terjeszkedtek a sírok a temető eredeti tömbjének déli és északi részeire is. A 11. század kezdetétől természetszerűleg elmaradt a lovas-fegyveres temetés. A temető használata I. (Szent) László korával szűnt meg. A közösség faluja feltehetően Futak szolgálónépi falu volt. Ezt tételezzük fel a környék helyneveiből. A környéket egy 1885. évi térkép Futakegyházának jelöli, s feltételezhető, hogy ez a falu ugyanúgy, mint a hasonló nevű Bács megyei település, lovas hírvivők faluja volt. Ezt támasztja alá egy 1180 körűire keltezett oklevélben szerepelő Futoc, akinél megadják, hogy lovas szolga volt. Köztudott, hogy a szolgálónépi falvak a fejedelemség korának második felére már igen jellemzőek voltak.
