Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)
Sümegi Pál: Preneolitizáció – egy kárpát-medencei késő mezolitikum során bekövetkezett életmódbeli változás környezettörténeti rekonstrukciója
„Termékeny Félhold" területéről kisugárzó, közelkeleti kulturális gyökerekkel jellemezhető neolit közösségek balkáni, égeikumi megtelepedését (Ammerman-Cavalli-Sforza, 1971) követően a kárpátmedencei mezolit közösségeket ért kulturális impulzusok indították el. ÖSSZEFOGLALÁS A különböző radiokarbon adatokkal korolt holocén szelvények alapján 6000-7000 CAL BC között több, ugyan kisebb jelentőségű, de ember által megindított növényzeti változás is kialakult. Ezek a változások az intenzívebb mogyoró termésének gyűjtögetésével, a fiatal hárs és kőrisfák hajtásának lombetetésre történő felhasználásával, esetleg vadászösvények, táborhelyek, összességében a tartósabb megtelepedéssel, a termelőgazdálkodás egyes elemeinek korai átvételével, utánzásával és/vagy a már régészetileg is bizonyított mezolit közösségek belső fejlődésével mutatnak összefüggést. A természettudományi adatok megerősítik a régészek feltevését, amely szerint kifejlődött egy önálló preneolit fázis a Kárpát-medencében a Krisztus előtti 7. évezredben, közvetlenül a kora neolit kultúrák megjelenése előtt, illetve ez a preneolit fázis fennmaradt a Kárpátok előterében a Körös kultúra megtelepedése során. IRODALOM ADAMSON, D. A.-GASSE, F.-STREET, F. A.-WILLIAMS, M. A. J. 1980. Late Quaternary history of the Nile. Nature, 287. 50-55. AMMERMAN, A. J.-CAVALLI-SFORZA, L. L. 1971. Measuring the rate of spread of early farming in Europe. Man, 6. pp. 674-688. VAN ANDEL, T. H-RUNNELS, C. N. 1995. The earliest farmers in Europe. Antiquity, 69. pp. .481-500. VAN ANDEL, T. H.-JACOBSEN, T. W.-JOLLY, J. B.LIANOS, B. 1980. Late Quaternary history of the coastal zone near Franchthi-cave, southern Argolid, Greece. J. Field Archeology, 7. pp. 389-402. BÁRTA, J. 1957. Pleistocénne piesocné duny pri Seredi a ich paleolitické a mezolitické osídlenie. Slovenská Archeológia, 5 1957,5-72. BÁRTA, J. 1959. Mezolitické a neolitické kamenné nástroje z dún „Vrsky" pri Dolnej Strede. Slovenská Archeológia, 7 1959, 241-259. BÁRTA, J. 1980. Paleolit a mezolit. Slovenská Archeológia, 28. 1 19-136. BÁRTA, J. 1981. Das Mesolithikum im nordwestlichen Teil des Karpatenbeckens. Veröffentlichungen des Museums für Ur- und Frühgeschichte 14-15. 295-300. BEHRE, K. E. 1988. The role of Man in European vegetation history, pp. 633-672. In: Huntley, B.-Webb, T. III. eds. Vegetation History. Kluwer Academic Publishers, Amsterdam BENNETT, K. D.-BOREHAM, S.-SHARP, M. J. SWITSUR, V. R. 1992. Holocene history of environment, vegetation and human settlement on Catta Ness, Lunnansting, Shetland. J. Ecology, 80. pp. 241-273. BINFORD, S. R.-BINFORD, L. R. 1968. New perspectives in Archeology. Aldine Press, New York CHILDE, G. 1936. Man makes himself. Watts Press, London. CLARK, J. G. D. 1958. Blade and Trapeze Industries of the European Stone Age. Proceedings of the Prehistory Society, 24. pp. 24-42. CLARK, J. G. D. 1972. Star Carr: a case study in bioarcheology. Addison-Wesley Modular Publication CLARK, J. G. D. 1988. Practile motion and the theory of charcoal analysis, source area, transport, deposition and sampling. Quaternary Research, 30. pp. 67-80. CLARK, J. D. G.-MERKT, J.-MULLER, H. 1989. Postglacial fire, vegetation and human history on the northern Alpine forelands, South Western Germany. J. Ecology, 77. pp. 897-925. CLARK, J. R. 1988. Effect of climatic change on fire regimes on northwest Minnesota. Nature, 334. pp. 233-235. DAVIS, B. A.-BREWER, S.-STEVENSON, T.-JUGGINGS, S. 2001. High resolution from low resolution, a new method for time series pollen-climate recontruction and its application in investigating abrupt Holocene climate change in Southern Europe/Mediterranean. Abstracts of PAGES Conference, Aix an Provance, Franciaország T. DOBOSI, V. 1969. Tarpa. Régészeti Füzetek, Ser. I. No. 22 1969,22. T. DOBOSI, V. 1983. Ásatás Tarpa-Márki tanyán. Ausgrabung von Tarpa-Gehöft Márki. CommArchHung 1983, 5-18. EVANS, J. G. 1975. The Environment of Early Man in the British Isles. Paul Elek Press, London. FARCAS, S.-DE BEAULIEU, J. L.-REILLE, M.-COLDEA, G.-DIACONEASA, B.-GOSLAR, T.-JULL, T. 1999. First 14 C datings of Late Glacial and Holocene pollen sequences from the Rumanian Carpathians. Comptes Rendues de l'Académie des Sciences de Paris, Science de la Vie, 322. pp. 799-807. GARDNER, A. R. 1999. The ecology of Neolithic environmental impacts - re-evaluation of existing theory using case studies from Hungary. Dokumenta Prehistorica, 26. pp. 163-183. GÁBORI, M. 1956. Mezolitikus leletek Szödligetről. Archeológiai Értesítő, 83. pp. 177-182. GÁBORI, M. 1968. Mesolithischer Zeltgrundriss in Szödliget. Acta Archeologica Hungarica, 20. pp. 33-36. HERTELENDI, E.-KALICZ, N.-RACZKY, P.-HORVÁTH, F.-VERES, É.-SVINGOR, I.-FUTÓ, I.-BARTOSIEWICZ, L. 1996. Re-evolution of the Neolithic in eastern Hungary based on calibrated radiocarbon dates. Radiocarbon, 37. pp. 239-241. HEYBROEK, H. M. 1963. Diseases and lopping for fodder as possible causes of a prehistoric decline of Ulmus. Acta Botanica Neederlandica, 12. pp. 2-22.