Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)
Horváth László András – Szilas Gábor – Endrődi Anna – Horváth Attila: Megelőző feltárás Dunakeszi-Székesdűlőn
210 — RÉZKOR A településen kb. húsz objektumban találtunk a rézkor valamely szakaszára datálható leleteket. Eddig két gödörben fedeztünk fel olyan edénytöredékeket, melyek a középső rézkori ludanicei kultúrára utalnak. Bár az eddigi hasonló telepfeltárások Budapest környékén gazdag leletanyagot szolgáltattak (Virág 1995), Dunakeszin az ide sorolható leletek száma igen alacsony; ami arra utal, hogy jelentősebb szerepe ennek a kultúrának a dunakeszi őskori telepen nem lehetett. Ezzel szemben kb. tizenöt objektum rejtette a középső és késő rézkor közvetlen átmenetének leleteit. Házat vagy más épületet eddig adataink szerint nem sorolhatunk a rézkorhoz, leletei kivétel nélkül gödrökből, illetve egy esetben gödörben lévő tüzelőhelyről származnak. A rövid, hengeres nyakú bögrék és korsók, az erősen kihajló peremű tálak, a szubkután fülek és a kónikus orsógombok egyértelműen a protobolerázinak nevezett rézkori fázisba sorolják ezeket az objektumokat (Kalicz 1991, Horváth L 1990). Az idetartozó gödrök betöltése is alapvetően különbözött a többi korszakéitól. A kultúra más lelőhelyein tett megfigyeléseknek megfelelően a gödrökben barnás színű és laza töltelékföld volt (Horváth L 1993), időnként jelentős mennyiségű állatcsonttal, hamuval és faszénnel. Ez utóbbihoz kapcsolódik, hogy a 2000. objektum legalján vöröses, paticsos réteget találtunk, amelyen a helyben végzett égetésből származó korom és hamu társult. Ugyanitt, az egyik mellékgödörben valamint az 1949. objektumban olyan leleteket, kanellúrás edények töredékeit, illetve egy díszített, szájjal lefelé fordított tálat találtunk, melyek arra utalnak, hogy a telep folyamatosan továbbélt a klasszikus bolerázx időszak elejéig. A telep viszonylag késői datálására utal, hogy eddigi ismereteink szerint a leletek között sem korongos fülű, sem tűzdelt barázdás díszű edény vagy töredék nem került elő. Erre már több más lelőhelyen, így például a békés megyei Kétegyházán is volt példa. A telepek közel egy időben való felhagyásának és újak létesítésének okát talán klimatikus, talán történeti tényezőkben kell keressük. A lelőhely fekvése szintén nagy szerepet kap majd a kelet- és nyugat-magyarországi régiók rézkori kapcsolatainak felderítésében. Dunakeszi ugyanis éppen abban a kulturális sávban fekszik, amelyben a magyarországi késő rézkort kialakító tényezők közül, mind a tűzdelt barázdás kerámia, mind pedig a hunyadihalmi csoport megjelent. így a dunakeszi protobolerázi telep újabb fontos állomása lehet a középső és késő rézkor átmenetének kutatásában. KORABRONZKOR Dunakeszi-Székesdűlő területének E-i részén, kb 60 m sugarú körben 7 korabronzkori, a nagyrévi kultúra körébe tartozó sír került elő. Egy csoportban 3 urnás-hamvasztásos és 4 zsugorított csontvázas sírt tártunk fel, mely utóbbiak bal oldalukra fektetett, erősen zsugorítottak és É-D-i tájolásúak voltak. Két sír melléklet nélküli, egy váz mellett egy korsó feküdt. Kiemelkedő jelentőségű a 391. számmal jelzett, zsugorított csontvázas sír, amelyben egy a bal oldalára fektetett, az előzetes Szathmáry László vizsgálatai szerint egy 20 év körüli női csontváz volt. Sajnálatos módon a sír északi harmadát a területen egykor átmenő gázcső árka vágta át, így a csontváz a medencecsonttól felfelé eső része megsemmisült. A medence mögött egy kis tálka, míg a combcsont előtt egy bronztű és egy kerek arany lemez volt mellékletként elhelyezve. A Maros kultúra területéről, Óbéba (Bóna 1965) és és Mokrin (Giric 1984, 49) lelőhelyekről jól ismert arany lemezekhez hasonlóan a Dunakeszin előkerült lemez is poncolt technikával díszített és átfúrt. Az előző arany lemezekkel együtt Erdély, illetve a hajdúsámsoni horizont leleteihez köthető, északi előfordulása fontos támpontot adhat a migrációs és kereskedelmi kapcsolatokhoz. A kerámialeletek alapján a sírok a nagyrévi kultúra korai szakaszára datálhatok. A koranagyrévi korszak zsugorított csontvázas temetkezési rítusa a főváros területén és környékén az eddigi kutatások alapján csak szórványosan volt megfigyelhető. A régészeti leletanyag és temetkezési rítus alapján úgy véljük szoros kapcsolat mutatható ki a Maros-Tisza-vidék népcsoportjai között. A Dunakeszi-Székesdűlőn feltárt csekély számú telepobjektum a Nagyrévi kultúra népességének epizódszerü megtelepedését jelzik. KÉSŐBRONZKOR Az ásatáson megismert régészeti jelenségek túlnyomó többsége a bronzkori halomsíros kultúra hagyatékát képezi. A legnagyobb számban előkerült objektumtípust alkotta az a mintegy ezer cölöplyuk, melyek elhelyezkedéséből több mint 50 cölöpszerkezetes építményt rekonstmálhattunk. Ennek ellenére a fentebb már említett bolygatottság miatt a róluk szerzett ismeretanyag meglehetősen hiányos. Sem a házak omladékát, sem padlószintjét nem sikerült megfognunk, korukat csupán a cölöplyukakból előkerült szórványos cserépanyag, illetve egymáshoz, valamint egyéb, pon-