Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

Regenye Judit: Előzetes jelentés a Tihany-Óvárban folytatott feltárásról

REGÉNYE JUDIT ELŐZETES JELENTÉS A TIHANY-ÓVÁRBAN FOLYTATOTT FELTÁRÁSRÓL A LELŐHELY FEKVÉSE A Tihanyi-félsziget ÉK-i részén Óvár néven ismert közel 1 km hosszú és 400 m széles fennsík a múlt század óta jegyzett bronzkori és vaskori erődített település 1100-1200 m hosszú sánccal körülvéve. (1. kép 1-2.) A környezetéből erősen kiugró fennsík már messziről jól látszik, uralja a Balaton közeli partszakaszát. (1. kép 3-4.) Az ovális fennsíkot kelet felől nem határolja csupán a sánc, mert ott a Balatonra néző meredek hegyoldal nem kívánt külön védelmet. A meredek keleti perem és a fennsík nyugati fele - az ún. Felsőóvár - között lépcsőzetesen (teraszosan) emelkedik a szint. A földvár bejárata DNy-ról lehetett a mai bevezető út helyén, erre utalnak a domb lábánál álló kora vaskori halomsírok (Uzsoki 1986), melyeket a felvezető út mentén volt szokás emelni. A földvár északi részén elkülönül egy U alakú rész Ny-K-i irányú belső osztósánccal, melyet délről árok határol. (2. kép 2.) Ez az elkülönülő rész láthatóan később épült, mint az eredeti sánc, annál jóval magasabb is. Egy 1920 előtti és 1958-as sáncátvágás adataiból tudjuk, hogy a két sánc szerkezete nem teljesen azonos. Kuzsinszky Bálint a Felsőóvár délnyugati sarkán 10 m hosszú, 1,5 m mély átvágásában alul nagyobb, felül kisebb mésztufa és mészkődarabokat talált, a felső részében fagerendák elégetésére következtet a talált faszéndarabokból, a tetejét pedig véleménye szerint földdel egyengették el, mely tele volt leletekkel (Kuzsinszky 1920, 164.). Nováki Gyula megfigyelése szerint a sáncot vízszintes rétegekben hordták fel, ugyanis váltakozva helyezkedtek el a fekete humusz- és a fehér kőzetrétegek. Legfelül szürke egységes réteg fedte az említetteket, benne sok égett agyagdarabbal (MRT 2, 197.).' A legutóbbi idők közműmunkái (víz, csatorna, villany) során szerzett tapasztalat azt mutatja, hogy nincs lényegi különbség a két sáncszakasz szerkezete közt, mindkettőt a földbe szabálytalanul lerakott nagy, sőt néha hatalmas kőtömbök alkotják. A földvár mérete után ítélve különleges társadalmi funkcióval bírt a környék települési stmktúrájában. AZ ÓVÁRBAN FOLYTATOTT KUTATÁSOK TÖRTÉNETE 1872-ből valók az első leletek az Óvárból Rómer Flóris gyűjtéséből, melyek a Magyar Nemzeti Múzeumba jutottak, (MRT 2, 197.) az első ásatást pedig Récsey Viktor folytatta 1890-189l-ben, az anyag szintén a MNM-ba került (Récsey 1895). 1895-től Kuzsinszky Bálint több alkalommal gyűjtött a lelőhelyen - a leletek a keszthelyi Balatoni Múzeumba kerültek -, sőt ásott is, átvágta a keresztben futó sáncot a nyugati végén és a Felsővár belsejében húzott árkokat, ez utóbbiakat eredménytelenül. 1920-ban megjelent könyvében (Kuzsinszky 1920) részletesen bemutatja az Óvárat és közli a sánc felmérési rajzát. (2. kép 1.) 1958-ban a Kálváriától nyugatra (Attila-dombon) épülő víztároló medence építkezésénél Horváth Attila tett megfigyelést és gyűjtött leleteket." Ugyanennek a földmunkának a folytatásaként még abban az évben, mikor egy árokkal átmetszették a sáncot, Nováki Gyula dokumentálta a sánc rétegsorát.

3 Az 1960as években két leírás is készült a lelőhelyről, az egyik Patek Erzsébet tollából (Patek 1968), a másik Kelemen Márta topográfiai munkája eredményeként (MRT 2, 197.), amikor kora bronzkori, késő bronzkori, kelta, avar kori és IX-X. századi kerámiát gyűjtött a lelőhelyen. 1971-ben sáncátvágást figyelt meg Uzsoki András a víztárolóból kiinduló árokban a fent említett hely közelében.

4 Szintén 1971-ben Uzsoki András az Alsóóvárban a Réthy-villánál földmunka során átvágott sáncszakaszt dokumentált és kora vaskori telepnyomokat 1 Laczkó Dezső Múzeum Régészeti Adattára 1412 2 LDM RA 14041 3 ld 1. jegyzet 4 LDM RA 15226