Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

V. Szabó Gábor: Ház, település és településszerkezet a késő bronzkori (BD, HA, HB periódus) Tisza-vidéken

3. TELEPÜLÉSHIERARCHIA Az alábbiakban néhány, általános irányadó szempont segítségével kísérletet teszünk a különböző településtípusok osztályozására. Az egykori településhierarchiában különböző szinteket elfoglaló lelőhelytípusokat méretük, és a bennük előkerült leletanyag alapján próbáljuk meg kategóriákba osztani. További kérdés az, hogy a települések között mutatkozó más-más szempontok alapján felállított különbségek alkalmasak-e arra, hogy az így kreált típusokat behelyettesítsük olyan lelőhelykategóriákkal mint regionális központ, helyi vagy másodlagos központ, falu vagy szatelit település? A következőkben tett megállapításaink korántsem tekinthetők véglegesnek, hiszen rendkívül korlátozott forrásanyag tanulságain alapulnak, arra azonban alkalmasnak vélhetők, hogy a további kutatásnak irányt, vitaalapot teremtsenek. 3.1. Méret Az eddig megismert alföldi későbronzkori településnyomok méretük alapján három kategóriába sorolhatóak. 1. Nagy alapterületű, sűrűn betelepült, nagy menynyiségü leletanyagot tartalmazó lelőhelyek. E kategóriába az általunk ismertek közül mindössze az előzőekben már körülírt ún. zárt szerkezetű települési típusba sorolt baksi és a poroszlói lelőhelyek sorolhatóak be. Mindkét település közvetlenül a Tisza mentén helyezkedik el, egy nagy kiterjedésű, környezetéből 2-3 méterrel kiemelkedő magas felszínen. Poroszlón a település egyes részein egyértelműen megfigyelhető kettő - esetleg három hiátus nélküli települési szint, folyamatosan megújított házakkal, ami hosszabb időn keresztül való egyhelyben lakásra utal. Bakson a rétegződés kellő kutatások hiányában nem igazolható, ám nem zárhatjuk ki meglétét sem. 2. A második kategóriába a háromnál több települési egységet (lakóházat, udvart) tartalmazó, fentebb már bemutatatott szórt szerkezetű telepek tartoznak. Méretük változó, elsősorban a felszín által meghatározott lehetőségektől függ, de kiterjedésük ritkán haladja meg az 1500 m-t. Az egymástól 50250 m-re lévő települési egységeket gyakran lapos vízállásos területek választják el, ami arra utal, hogy az épületek, gazdasági egységek a művelhető vízmentes szigeteket vették birtokba. Az eddigi megismert településrészleteink közül ide sorolhatóak a hódmezővásárhely-szakálháti, -solt-paléi, -téreháti (V. SZABÓ 1996, 18-19), a íápé-kemesháti, a Polgár M3-1 és -29., a csongrád-sertéstelepi és a Gyoma 133. (VICZE 1996) lelőhelyek. 3. A harmadik kategóriába az egy-három települési egységet vagy kisebb telepfoltot tartalmazó lelőhelyek tartoznak.

27 A 2. és a 3. kategória települési típusainak egymástól való szétválasztása meglehetősen problematikus.

28 Az Alföldet átszelő folyók vagy a beléjük torkoló bővízűbb erek árvíz által nem járt, településre alkalmas magaspartjain az ilyen településfoltok 500-3500 méterenként követik egymást úgy, hogy sokszor el sem dönthető hol végződik egyikük és hol kezdődik másikuk. Tovább nehezíti a kategóriák elkülönítését az is, hogy ha a környéken kevés településre és gazdálkodásra alkalmas terület adódik, akkor a talaj váltó gazdálkodást folytató telepesek sűrűbben visszatérhetnek egy-egy kedvezőbb helyre, így több objektumot, leletanyagot hagynak hátra az adott területen. Megnehezíti a terepbejárási adatok értelmezését az is, hogy a kis településnyomokból előkerülő néhány edénytöredék gyakran alkalmatlan a BD periódustól a HB2 periódusig húzódó, több mint 400 éves perióduson belüli pontos datálásra. A szórt szerkezetű települések láncolatára jellegzetes példaként a hódmezővásárhelyi Kenyereér menti települések sora szolgálhat (12. kép 3). A Békés-Csanádi-löszhátság területén kanyargó és a Tiszába torkolló Kenyere-ér, a löszhátság vadvizeit és a Maros és Körös nagyobb áradásainak a vízét vezette le az 5-6 méterrel alacsonyabban fekvő Tisza völgyébe. A ma is jól kirajzolódó meder magaspartjait a Tisza-torkolattól indulva 10 km-en keresztül jól lehet követni egészen az un. Kék-tó nevű lapos, vízállásos területig. Az érparton 800-3000 méterenként a 2. és 3. kategóriába sorolható kistelepek, tanyák(?) nyomaira lehet bukkanni. A torkolatnál egy nagyobb, 5 különálló települési foltból álló lelőhelyet ismerünk. Innen mintegy 1500 m-rel keletre két kisebb, néhány cserép által jelölt, a Gáva-kultúrához tartozó telepnyom található az ér egymással szemben fekvő partjain (GALÁNTHA 1977, 44., 53. lh.). 2000 méterrel távolabb, ismét egymással szemben elhelyezkedő kisebb 27 Ebbe a kategóriába biztonsággal egyetlen feltárt lelőhelyünket sem sorolhatjuk. A hódmezővásárhely-rárósi környezete és leletei alapján talán ide tartozhat (V. SZABÓ 1996, 179), de az itt feltárt kis felület és két objektum nem ad egyértelmű bizonyítékot erre (ld. lentebb). 28 A 2. és 3. kategóriába sorolt településtípusok vizsgálatakor hasonló problémával szembesülünk, mint az Árpád-kor településrendszerének kutatói: „A kérdés az, hogy milyen jellegű települések lehettek ezek a magányos objektumok, illetve objektumcsoportok, vagy milyen nagyobb települések alkotórészei vagy elemei voltak. Nomád szállások? Tanyák? Avagy szállásváltó települési és gazdálkodási rend emlékei? Nagyobb kiterjedésű, de egészen laza szerkezetű Árpád-kori falvak részei? Véleményünk az, ... hogy egyik lehetőség sem zárható ki, sőt valószínű, hogy valamennyi települési forma kereshető közöttük... ásatásoktól itt nemigen várhatunk eredményeket, mert ... óriási kiterjedésű lelőhelyekről van szó..." (MRT 1989, 31).