Nagy Emese Gyöngyvér - Dani János - Hajdú Zsigmond szerk.: MÓMOSZ II. (Debrecen, 2004)

V. Szabó Gábor: Ház, település és településszerkezet a késő bronzkori (BD, HA, HB periódus) Tisza-vidéken

a feltételezett lakóteret. A felszín feléjük lejt, így a lefolyó csapadékvíz csapdáiként is funkcionálhattak. E nagy gödörrendszerek leletanyaga is valamilyen épület közelségére utal. A 2. objektum nagy mennyiségű, tipológiailag sokszínű kerámiája és sok paticstöredéke arra utal, hogy ide egy leégett vagy leégetett ház maradványait és megsemmisült háztartásának edényeit, dobták ki egy tereprendezés során. Az intenzív telepek kategóriájába sorolható a nagykállói (MOZSOLICS 1963, 252; KEMENCZEI 1982) és a prügyi (KEMENCZEI 1984, 161, Abb. 23) telep is. Mindkét feltáráson a Poroszlóhoz hasonló, házpadlókat, tűzhelyeket magába foglaló, 0,8-1 méter vastag, teliszerű rétegződésről tesznek említést az ásatok. 2.3. Erődítések, kerítések, árkok Az általam összegyűjtött és bemutatott késő bronzkori települések közül mindössze egyen sikerült megfigyelni sáncra, paliszádra vagy pedig kerítő árokra utaló nyomot. A Polgár 29. lelőhelyen a 2001. évi leletmentés során egy 23 méter széles, 1,0 - 1,6 méter mély, „V" alakú keresztmetszetű, a késő bronzkori településobjektumokat félkörívben övező árok (50. obj.) vonalát lehetett követni mintegy 110 méter hosszan (3. kép 3). Az árok csak egy rézkori objektumot vágott, így datálása egyértelmű a betöltésében talált, jelentős mennyiségű, proto Gáva-periódusba sorolható kerámiatöredékek alapján. A kibontásra került kilenc átvágásban nem találtunk összefüggő paliszádra utaló cölöplyukakat, tehát az árok védelmi szerepe nem bizonyítható egyértelműen, ám nem is zárható ki. Esetleges kerítő, védő funkciója mellett szól az, hogy a település helyéül szolgáló észak-déli irányú magaslat délnyugati szélét szabályosan övező árkon kívül egyetlen késő bronzkori objektum sem került elő. Az ismertetett, viszonylag széles és mély árokhoz hasonló objektumok kiásásnak az oka elsősorban nem az ellenséges támadások visszaverése lehetett, hanem a települési egység marhaállományának védelme. Egy ilyen kerítés nemcsak a ragadozóktól és a portyázó marhatolvajoktól, hanem az elkóborlástól is óvhatta a nagy értékű állatállományt. Az alföldi településeken található sekélyebb árkok, kerítések szerepe nehezen meghatározható. Egy részük talán vízelvezetésre szolgált, de a tanyabokrokhoz tartozó kertek, művelt földparcellákat kerítő, a tenyésztett és a vad állatállomány kártételétől óvó kerítésként is használhatták őket. A többi alföldi BD-HA-HB periódusokba sorolható késő bronzkori telep egyikén sem került elő erődítésre vagy kerítésre utaló nyom. Az eddig megismert települések túlnyomó része szórt szerkezetű, ahol a házak, házcsoportok általában vízpartok mentén hosszú láncolatban követik egymást nincs is igazán mód erődítésükre. Valójában csak a hosszabb ideig folyamatosan lakott, zárt szerkezetű települések körül lenne indokolt valamilyen védvonal építése, ám az ebbe a kategóriába sorolt poroszlói (PATAY 1976, 196) és baksi lelőhelyek körül nincs semmilyen erődítésre utaló nyom. A Tiszától keletre eső alföldi térségben mindössze három olyan sáncból és árokból álló erődítés ismert, amelyet a késő bronzkor időszakába lehet datálni. Az egyik a Békés-Csanádi-löszhátság centrumában található, mindössze sáncátvágásának szegényes anyagával datált pusztaföldvár-nagytatársánci (BANNER 1939), a másik az Arad körzetében található szentannai (Sântana) (RUSU-DÖRNER-ORDENTLICH 1999) a harmadik pedig a Temesvár közelében lévő mezőzsadányi (Cornesti) (RUSU-DÖRNER-ORDENTLICH 1999, 144, 147, Abb. 17-18). Mindhárom erődítés hatalmas területet foglal magába, 1,5-3 méter magas, ma is álló sáncokkal bírnak, de belsejüket kutató nagyobb ásatások," illetve azok publikációja híján tényleges szerepükről egyelőre nem mondhatunk semmi biztosat. Különösen érdekes az erődítések hiánya, akkor, ha ezt a képet összevetjük a korszak más kárpátmedencei régióinak településeivel. A Dunántúlon megismert késő bronzkori magaslati telepek túlnyomórészt erődítettek már a BD-HA 1 időszaktól kezdődően (NOVÁKI 1979, 105-112; BÁNDI 1982). A síkvidéki, vagy alacsonyabb dombságokon található, nagyobb méretű, intenzív települések zöme árokkal, paliszáddal övezett (pl. Börcs: FIGLER 1996, 11; Balatonmagyaród: HORVÁTH 1994, 220, 7. kép), ez alól csak kevés kivétel akad (pl. Gór: ILON 1992; 1996a, 35).

26 Általában erődítettek a Kyjatice-kultúra (MATÚZ 1992, 28-34, MATÚZ-NOVÁKI 2002, 59-64) és az erdélyi Gáva komplexum (VASILIEV 1991; 1995) nagyobb telepei is, bár legtöbbjük körülsáncolása csak a HB1 periódus végére datálható. 25 A Szentannán végzett kisebb ásatások anyaga és az itt előkerült szórványleletek a sáncbelsö intenzív késő bronzkori (HA1 periódus) használatáról árulkodnak (RUSU-DÖRNER-ORDENTLICH 1999, 156-162). 26 A közép- és nyugat európai umamezős nyílt, nem magaslati telepek általában nem erődítettek (pl. Lovcicky: RIHOVSKY 1982, 11; Eching: WINGHART 1984; Unterhaching KELLER 1981). Ez alól általában azok a vizes, mocsaras környezetbe települt telepek képeznek kivételt (Buchau: KIMMIG 1992; Unteruhldingen: SCHÖBEL 1984; Greifensee-Böschen RUOFF 1998, Abb. 2, 6), melyeket sűrűn egymás mellé leásott fatörzsekből készített paliszád övez.