Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Sümegi Pál: A környezetrégészet problémái Magyarországon

tozott és barna erdei talaj alakult ki a tó környezetben (Willis et al. 1997). A zárt és gazdag cserjeszintű, közép-európai típusú lombos fákból álló „őserdő''' kialakulásával egyidőben a tómederben mohaláp jött létre, a lejtők stabilizálódtak. A tűlevelű fáknak a kiszorulásával egyidőben a spontán erdőtüzek lehetősége drasztikusan lecsökkent (Willis et al. 1997). Ennek ellenére az erdőtüzek nem szűntek meg, csak kifejlődésük és intenzitásuk csökkent le. Rendkívül fontos, hogy ezek a kisebb pernyecsúcsok maximumai (Willis et al. 1997, p. 745. 5. ábra) a tölgy (Quercus) pollen mennyiségének visszaesésével és a mogyoró (Corylus) mennyiségének növekedésével mutatnak összefüggést 6000-8000 BC között. Ugyan a magyarországi mezolit lelőhelyek (Kertész et al. 1994) őskörnyezeti vizsgálata még a kezdeti fázisban van, de az amerikai, ausztráliai (Mellars, 1976) és nyugateurópai példák (Evans, 1975) alapján tudjuk, hogy a vadászó-gyűjtögető népek többféle célból (vadászat, szegélyzóna kiterjesztés, táborhely és vadászott csordaállatok terelőútjainak kialakítása) is használták az erdőégetést (Bennett et al. 1990; Clark, 1972, 1988; Clark et al. 1989; Smith, 1970). A mezolitikumban elkezdődött, tudatosnak is tekinthető környezet-átalakítások közül kiemelkedik a szegélyvegetáció, a mozaikos erdei környezet kialakítására törekvés, mert ez az erdők szegélyén élő, napfénykedvelő mogyoró terjedését nagymértékben elősegítette (Smith, 1970; Behre, 1988). Bár még nincsenek archeobotanikai adatok a magyarországi mezolit lelőhelyekről a mogyoró gyűjtéséről, de a nyugat-európai mezolit lelőhelyeken megfigyelt gyűjtögetési stratégia és erdőégetés/mogyoró pollen mennyiségének növekedése között úgy tűnik összefüggés van (Smith, 1970). Ezek a tudatosnak tekinthető, a vizsgált területen is kimutatható (Willis et al. 1998), vegetációváltozást okozó emberi tevékenységnek igen nagy a jelentősége, mert azt bizonyítja, hogy a mezolitikum második felében a Kárpát-medencében élő vadászóhalászó-gyüjtőgető (h-f-g) népcsoportok eljutottak az ún. subtituciós fázisba (Zvelebil - RowleyConvvy, 1986) vagyis a saját, aktív beavatkozásaik nyomán felhalmozott ismereteik révén, nyitottá váltak az élelmiszertermelési, a produktív gazdálkodási tapasztalatok átvételére (Zvelebil, 1986). A Magyar Alföld északi részén, az Északi-középhegységben, valamint a Dunántúlon több, köztük mezolit régészeti lelőhely közelében lévő paleoökológiai lelőhelyen is sikerült kimutatni a kisebbnagyobb pernyemaximumokat követő mogyorópollen dominancia-növekedést 6000-8000 BC évek között, ezért feltételezzük, hogy ebben az időszakban már a Kárpát-medence északi felén élő mezolit lakosság döntő része a subtituciós fázisban volt (Sümegi et al. 1998). Természetesen ezek az adatok nem azt jelzik, hogy a mogyoró emberi hatásra jelent meg és terjedt el a Kárpát-medencében, hanem azt, hogy a természetes változásokat egyes területeken felerősítette a mezolit ember azzal, hogy a lokális, kis területű égetésekkel mozaikos, nyitottabb és zártabb vegetációs foltokból álló környezetet alakított ki és a szegélyvegetáció, köztük a mogyoró terjedését ezzel is elősegítette, kezdetben valószínűleg spontán, később talán tudatos módon. A keleméri 6000-7500 BC közötti pollen- és pernyeadatok azt jelzik, hogy mezolit aktivitással és jelenléttel kell számolnunk ezen a területen is. Ugyanakkor 5300-5400 cal BC-nél (7100-7200 cal BP) ismét egy igen jelentős kettős pernyecsúcs alakult ki. Ezek a változások, csak úgy, mint az erdő összetételének későbbi, többszöri megváltozása, a kender, a taposást jelző gyomnövények (pl.: Plantago lanceolata - lándzsás útifű) megjelenése, a fapollen visszaesések, a páfrányspóra maximumok és a termesztett gabonafélék megjelenése már a különböző élelmiszertermelő kultúrák környezet-átalakító tevékenységeihez kötődnek (6. ábra). Igen fontos, hogy a pollenösszetételben jelentkező változásokkal szinkronban szedimentológiai, geokémiai változásokat is ki tudtunk mutatni az üledékrétegben. így az egyes kultúrák hatását az üledékgyűjtő medence környezetére egymást kontrolláló módszerekkel tudtuk feltárni. Az élelmiszertermelést, produktív gazdálkodást folytató emberi csoportok, a balkáni-közel-keleti kulturális gyökerekkel rendelkező neolit kultúrák 7000-8000 BP (6000-6500 cal BC) évek között jelentek meg a Kárpát-medencében (Hertelendi et al. 1996). Megtelepedésük nyomai elsősorban a Dunántúl és az Alföld déli részein figyelhetők meg, de ezzel egyidőben az Erdélyi medencében és az Alföld keleti, északkeleti részén is előkerültek telepeik (Kalicz, 1970, 1990; Kalicz-Makkay, 1976, 1977; Makkay, 1982; Trogmayer, 1972). Ugyanakkor az Északi-középhegység területén mintegy 1000 évvel később jelent meg neolit civilizáció. Ezen a területen a neolitizációs környezetátalakító folyamatot a mediterrán kulturális gyökerektől már elszakadt Alföldi Vonaldíszes Kerámia kultúrája kezdte meg (Kalicz-Makkay, 1977).