Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

P. Fischl Klára - Kiss Viktória-Kulcsár Gabriella: A hordozható tűzhelyek használata a Kárpát-medencében. I. Középső bronzkor

Banner által leírt változattól, így Tompa már ekkor két típust tudott elválasztani (TOMPA 1936, 93-94; uö. 1938,30-32). A Barca-i/bárcai erődített füzesabonyi település feltárása 1951-ben kezdődött meg. Bár ennek anyaga a - magyarországi teliásatások többségéhez hasonlóan - közöletlen, a reprezentatívabb darabokat és ezek között két ép hordozható tűzhelyet már 1953ban közölte Hájek (HÁJEK 1953). E két beépített edényes példány kapcsán összegyűjti a szlovákiai darabokat és utal a magyarországi leletekre is. Bona I. a Kárpát-medence középső bronzkori kultúráit összefoglaló munkájában a kultúrák összképének elemzése mellett a korszak tárgytípusainak elterjedési körét is megrajzolta. Ezek között szerepelnek a hordozható tűzhelyek. Tompa nyomán két fő típust határoz meg: a beépített rostélyos és beépített edényes változatot (BÓNA 1975, 250-251). A beépített rostélyos darabok homokóra formájúak, palástjuk cilindrikus vagy négyszögletes; déli eredetük bizonyítékaként Bóna itáliai és görögországi párhuzamokat sorol fel. A beépített edényes tűzhelyek esetében a fúlhasználat és fogóbütyök alapján egy déli és egy északi változatot különít el. A pyraunos kifejezést alapvetően elhagyja és a hordozható tűzhely elnevezéssel mindkét alaptípusnál a főzési funkciót helyezi előtérbe (a rostélyra helyezett edényben, illetve magában a beépített edényben). Kronológiailag a legkorábbi típusnak a Cucuteni-Gumelnita kultúra Stoicani/Sztojkafalva településén talált miniatűr beépített rostélytöredéket tekinti. Ezen az alapon, folyamatos továbbfejlődés eredményeként jelennek meg a beépített rostélyos leletek már a korai bronzkorban. A középső bronzkorban mindkét típus jelen van a Kárpát-medencében. Kronológiai végpontként a késő bronzkori kora vaskori macedóniai Vardinaból ismert darabot határozza meg, mely a magyarországi középső bronzkor végi (koszider-kori) népességmozgásokkaljuthatott az Egeikumba. Vladár a szlovákiai korai bronzkor végi - középső bronzkor eleji (magyarországi középső bronzkor végi), a szlovák terminológiában ottományi kultúrának nevezett népességet érő változások hátterében a Kelet-Európa (fegyverek, tőrök), a Pontus-vidék (dentalium és cardium kagylók, gyöngyházgyöngyök, szebeni típusú bronz/arany fülbevalók használata) és Délkelet-Európa (pyraunosok, zablaoldaltagok, brotlaib idolok, pitosz-temetkezések) felől érkező szellemi hatásokat látja (VLADÁR 1981). A pyraunos kifejezés alatt a beépített edényes hordozható tűzhelyeket érti; a magyarországi és a szlovákiai darabok véleménye szerint csak részleteikben különböznek, alapötletük azonos. A praktikus funkción túlmutatónak tartja a Spissky Stvrtok/Csütörtökhelyen emberi maradványok mellé helyezett húsz pyraunost és a gánovcei/gánóci kútban számos különleges tárgy és szintén emberi maradványok között talált pyraunos darabokat, melyeket a kultuszélet valamilyen megnyilvánulásaként értékel. A típus elterjedését vizsgálva a Balkánon, Kelet-Európában és a Pontus-vidékén nem talált párhuzamokat, de felhívja a figyelmet az óhettita területen feltűnő, alapfunkciójában azonos darabra (Beycesultan). Az óhettita körrel való kapcsolatot támasztják alá a fejedelmi temetkezésekben (Alaça Hüyük, Beycesultan, Kültepe) talált zablaoldaltagok, szíjelosztók és a spirális díszítőminta is. Véleménye szerint a szlovákiai területen a pyraunosok legkorábban az Iza/izsai temetőben és a Nizna MysTa-i/alsómislyei telepen a középső bronzkor elején, az Otoman - Kostany fázisban (i. e. 16-17. sz.) jelentek meg

1 (VLADÁR 1981, uő. 1982). Az aquarossai ásatásokon előkerült töredékek párhuzamait keresve Ch. Scheffer a mai Olaszország, Szicília és Szardínia területén előkerült bronzkori és vaskori hordozható tűzhelyeket gyűjtötte össze; ugyanakkor kitekintést tett a főzéssel, parázstartással kapcsolatba hozható más tárgyakra is Közép-Európa, Görögország és Kisázsia területén. Megfigyelései alapján az itáliai bronzkori és vaskori hordozható tűzhelyek - melyeket cooking stand-eknek nevez - mindegyike a rostélyos típusba tartozik. Ezen belül különféle altípusokat különböztet meg (IA-D, IIA-C, IIIA-B). Részletesen tárgyalja ezek funkcióját: a rostélyos cooking stand-eket a főzéssel hozza kapcsolatba, míg a szintén rostélyos, de alul zárt, ún. cooking brazier-ket parázstartónak vagy a már kész étel melegen tartására szolgáló tárgyaknak határozza meg. Az itáliai hordozható tűzhelyek első megjelenését a Bronzo Récente (vagyis a késő bronzkor) időszakára helyezi (SCHEFFER 1981).

2 Egy macedóniai teli telepen, Kastanason a házikerámia típusai, ezen belül a pyraunosok alapos elemzését A. Hochstetter végezte el. E tárgyakat főzőedényeknek tartja, tehát funkciójuk az antik parázstartó, fűtésre használt pyraunosoktól alapvetően különbözik; Hochstetter ennek ellenére a félreérté1 A gánovcei/gánóci kút C14-es kora: 1465+/-35 (B.C.) (Groningen) (NOVOTNY-KOVALÓIK 1977, 16) 2 A Bronzo Récente kezdetét a RBD kezdetére teszik ld. TERRAMARE 444, Tab. 6. (kronológiai tábla)