Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Rezi Kató Gábor: Adalékok a középső rézkor hitvilágához

REZI KATÓ GÁBOR ADALÉKOK A KÖZÉPSŐ RÉZKOR HITVILÁGÁHOZ A késő neolitikum vallási elképzelésekhez kapcsolható nagyszámú tárgyi emlékei után a Kárpátmedence kora- és középső rézkorának időszakában jelentős mértékben csökken ezek száma. Ezt - a kutatás által 15-20 éve megfogalmazott hipotézist - az azóta eltelt időszak ismertté vált anyagai sem tudták megcáfolni. (KALICZ 1970, 59; KALICZ 1979-80, 55; BÁNFFY 1987, 15-17; PATAY 1988/89; HORVÁTH 1993, 180-187) A leletek tükrében úgy tűnik, hogy a jelenség nem egyszerű „rítusváltást" takar, sokkal inkább arról, hogy a szakrális és profán cselekedetek, tárgyak elkülönülnek, azoknak meghatározott helye van, a szakrális cselekmény szakrális térben (szentély, áldozógödör) játszódik le. Nagy vonalakban a következő fő csoportra bonthatjuk a korszak hiedelemvilágra vonatkozó, nem a temetőkből ismert régészeti forrásanyagát: TÁRGYI EMLÉKEK Nemcsak számban de típusszámban is meglehetősen szerény mennyiséget képviselnek. A tulajdonképp hagyományosnak tekinthető idolplasztika száma minimálisnak mondható - még abban az esetben is, ha az edényfedőkön megjelenő emberábrázolást is ide számítjuk - és az is inkább a késő időszakot képviseli.

1 Hogy az adat nem kutatási hiányosság eredménye, hanem egy létező trend mutatószáma, azt bizonyítja, hogy a korszak egyik legteljesebben feltárt telepén (TiszalúcSarkadpuszta) is csak néhány ilyen darab került elő. Érdemes megemlíteni, hogy ezt a kevés információt is mennyire ellentétesen ítéli meg ma a kutatás: van aki a leletekben kulturális és etnikai kontinuitást látja igazolni (PATAY 1988/89, 4243) mások éppen egy váltást-törést látnak felisI Becsvölgy (BONA 1960), Tiszafüred (KALICZ 1979/80), Tiszalúc (PATAY 1987, 1988/89) merni benne (KALICZ 1979/80, 53; HORVÁTH 1993, 186). A tiszapolgári és bodrogkeresztúri kultúrákban egyaránt fellelhető edényfedőkön megjelenő figurális ábrázolásokat a kutatók csak igen visszafogottan interpretálták úgy, mint ami közvetlenül kapcsolatba hozható a szakrális alkotásokkal (MAKKAY 1959, 123-132; PATAY 1980, 103105; PATAY 1988/89). Hasonlóan kérdéses tárgycsoportot alkotnak a kora és középső rézkori aranycsüngők. Akár az alföldi (bodrogkeresztúri), akár a dunántúli (Balaton-Lasinja) csoportot tekintjük, a kutatás nem egyértelműen ítéli meg ezek anthropomorf jellegét (JOVANOVIC 1996; PATAY 1980, 70-71). Különleges formája, típusa, leletkörülménye alapján sejthető egyes tárgyakról, hogy ugyancsak e forráscsoportba sorolhatjuk. Ilyennek tekinthetjük pl. a fenékpusztai kagyló kürtöt (KALICZ 1969, 86), a tiszalúci különleges formájú kerámiát (PATAY 1987, 22. ábra) vagy a nemrég ismertté vált, ugyancsak egyedi formájú Szihalom-sóhajtói leletet (SZABÓ 1997, 55). OBJEKTUMOK Az ismert adatok tükrében úgy tűnik, a korszak „áldozógödörként" vagy „kultuszhelyként"

2 interpretálható leletei, mint pl. Bak (HORVÁTH 1990), Balatonmogyoród (BÁNFFY 1985), Branc (VLADÁR 1969), Szarvas-Cigányér (MAKKAY 1980-81), Füzesabony-Pusztaszikszó (KÁLLAI 1990) egy széles alapokon nyugvó és ezen egységes rituális hitvilág képét vetítik elénk a kora és középső rézkor időszakában. 2 Valamennyi vallástörténettel összefüggő kifejezést, mint áldozógödör, kultuszhely, szentély, templom, stb. csak idézöjeles értelemben szeretném használni, nem törekedve ezek pontos specifikációjára.