Dani János - Hajdú Zsigmond - Nagy Emese Gyöngyvér szerk.: MÓMOSZ I. (Debrecen, 2001)

Kalla Gábor: Mezopotámia és a Kárpát-medence? A tartariai táblák történeti körülményei

re, vagy azt, hogy egyáltalán lehetett-e közük az Uruk III táblákhoz. A teljes történeti háttér azt jelenti, hogy módszertanilag helyesebb, ha abból a térségből, ahol a párhuzamokat vagy a kapcsolatokat keressük, nem egyes tárgyakat ragadunk ki, hanem a kultúrák egészét vizsgáljuk - nem tárgyat tárggyal, hanem jelenségsorokat jelenségsorokkal hasonlítunk össze. Csak ez óvhat meg bennünket a felületes formai párhuzamok okozta tévedésektől. A feltételezett kapcsolatok értékeléséhez először két fontos témakört kell röviden bemutatnom. Először a tartariai táblák előképének tartott Gamdat Nasr-kori írással és annak előzményeivel foglalkozom, majd azzal az i.e. 4. évezredi dél-mezopotámiai expanzióval, amely állítólag felelős volt a Kárpát-medencét ért mezopotámiai hatásokért. A KORAI ÍRÁS KIALAKULÁSÁNAK FÁZISAI Mivel az írás kialakulásával kapcsolatos kutatások legújabb eredményeit nemrégiben magyarul is ismertettem,

5 ezért itt csak a legfontosabb momentumokra szeretnék kitérni. Mezopotámiában az adatrögzítésnek a Gamdat Nasj-kort megelőzően legalább négy fázisát ismerjük. Az első fázist a számolókövek az ún. tökének jelentik, melyekkel az erre a kérdésre specializálódott Denise Schmandt-Besserat cikkek hosszú sorában foglalkozott, és nemrégen egy kétkötetes monográfiát is kiadott (1992). A számolókövek valójában nem kövek, hanem kisméretű agyagtárgyak, melyeket még az i.e. II. évezredi Mezopotámiában is használtak nyilvántartásra. Ezek az egyszerű geometrikus alapformákat mutató tökének már a kerámia előtti neolitikum B fázisában (PPNB) megjelentek, és használatuk kisebb-nagyobb intenzitással több ezer éven át folytatódott. Bár Schmandt-Besserat egy nagy térségeket átfogó információrögzítő rendszerre gondolt, valószínűbb, hogy egyszerűen olyan helyi számolási segédeszközökről lehetett szó, melyben az egyes darabok jelentése esetenként, a kontextustól függően változott. A pecsétlenyomatok egy korai csoportja (Teli Sabi Abyad, Szíria) arra mutat, hogy ezt a mennyi5 KALLA 1996. A téma irodalmát lásd itt. Ezek közül a legfontosabbak: GREEN 1981, NISSEN-DAMEROW-ENGLUND 1990, SCHMANDT-BESSERAT 1992. Magyarul jó áttekintést nyújt még: DAMEROW-ENGLUMD-NISSEN 1988. ségjelölő rendszert már viszonylag korán, az i.e. 6. évezredben összekapcsolták egy másik információhordozóval, a pecsétléssel. Ez valószínűleg ekkoriban még nem a javak kontrollját szolgálta, hanem egyes ajándékküldemények feladójának szimbolikus jelzésére szolgálhatott. A pecsétlenyomattal való jelzés a következő időszakban látványosan fejlődött, és lassan elkezdték az árumozgások kontrolljára is használni őket. Emellett egy másik jelrendszert, az edényjelekét Mezopotámiában csak korlátozottan használták, annál szélesebb körben terjedt el Iránban, Indiában, Kínában s valamivel később Egyiptomban és Anatóliában. A következő fázis a IV. évezred közepén az Uruk-kultúra virágkorában (lásd később) kezdődött. Ekkor a pecsétlést és a számolóköveket már tartósan összekapcsolták. A hatékonyabb kontroll érdekében a tokeneket lezárt agyaggömbökbe helyezték (ezeket helytelenül bullának is hívják), melyeket gyakran le is pecsételtek, így egyfajta szállítólevelekként használhatták őket. A még mindig csak néhány alapformából álló számolókövek, mint ezt a későbbi fejlődés sejteni engedi, meghatározott egységnyi termék helyett állhattak pl. egy zsák gabona, egy tárolóedénnyi sör stb. míg a pecsétlenyomat adhatta meg a szükséges kontextusról az információt, azaz kinek az ellenőrzése alatt történt a tranzakció. A pecsétekkel szemben támasztott igények ekkorra már úgy megnőttek, hogy egy újfajta típust kellett kialakítani: ekkor jelennek meg a pecséthengerek. Előnyük, hogy egyetlen lenyomat a korábbinál sokkal nagyobb felületet le tud fedni - ez a gömb esetében fontos -, valamint a rávésett képek sokkal változatosabbak lehetnek, akár egy azonos téma esetében is, így több tisztviselőt lehetett megbízhatóan azonosítani. A lepecsételt üreges gömböket - agyagborítékokat már egy viszonylag fejlett bürokratikus rendszer alkalmazta; a használat után a fontosabb darabokat már archiválták. Éppen az archiválás igénye miatt merülhetett fel, hogy szükség lenne a bezárt számolókövek jelzésére kívülről is, így csak gyanú esetében kellene a gömböket feltörni, és a pecsétlenyomatokat megsérteni. (Ugyanezt a módszert alkalmazták a Kr.e. 3. évezred végén és a 2. évezred első felében a III. Ur-i dinaszta korában és az óbabilóni korban is. A fontosabb dokumentumokat agyagborítékba zárták, a borítékot lepecsételték, majd a szöveget kívül is felírták. Csak a sértetlen táblák bírtak jogi érvénnyel.) Külső jelzésre az Uruk-korban két