Sz. Kürti Katalin - Hapák József: Munkácsy Mihály Krisztus-képei (Debrecen, 1993)

„Ha bármiféle emberfeletti dolog van a képen, bármi, ami az ember érzései felett, vagy azokon túl van, az Krisztusban jelenik meg. De akárhogy nézi az ember Krisztust, tekintetében ennek semmi nyoma. Nézésében nincs semmi isteni, semmi emberfeletti. Ez nem a művész mesterségbeli gyengesége, tudásával bármit el tudott volna érni: a szándéka volt ilyen. (...) Krisztus arca tanulmány a tűrésről, a szenvedésről - a szó igazi értelmében vett - halálmegvető bátorságról. Nyilvánvaló, hogy a tömegnek egyetlen gondolata sem éri el szellemét. Úgy tűnik, semmiben sem hasonlít rájuk, kivéve arcvonásait, melyek faji jelleget tükröznek. Száját barna bajusz rejti el, állát s arcát egész füléig ugyanilyen színű, nyíratlan, de rendezett szakáll fedi. Homloka alacsony, és valamelyest hátrahúzódó. Orra kissé zsidó jellegű, de majdnem sasorr, orrcimpája vékony és érzékeny, szeme - ha egyáltalán van színe - sápadt kék színű, s - amint az arc a fény felé fordul - kissé magasba néz: mi más fejezhetné ki hívebben mélységes lelki vívódását? Szemét nem nyitja tágra, de tekintete éles, szinte átfúrja a levegőt, ihletetten s szenvedőn. Az egész arc egy aszkétikus, ihletett, lelkesült, csodálatosan szenvedélyes emberé. Ez Krisztus, a Fájdalmak Embere, ruhája vörös, mint azoké, akik a szőlőprést taposták. Valóban: íme az Ember. " JAMES JOYCE: ECCE HOMO, 1899