Sz. Kürti Katalin: Medgyessy Ferenc és Debrecen (Debrecen, 1981)

Medgyessy Ferenc debreceni kapcsolata

éles volt e jelenség a külföldi, nemzetközi kiállításra (pl. a velencei biennálékra) menő anyag zsűrizésekor. Medgyessy mégis eljutott a biennálékra, világkiállításokra, s a nemzetközi mezőnyben győzelmet aratott, ellenségei nem kis bosszúságára. 1934 és 1935 a sikerek éve. Megjelenik művészetéről Farkas Zoltán könyve, megkapja a brüsszeli kiállítás aranyérmét, s felavatják bajai, sárospataki, töki hősi emlékműveit. Végre, pihenésül, megengedhet magának és Máriának egy bolgár-török utat."

1 A húszas, harmincas években már klasszikusnak számított a magyar szobrászatban, valóságos tábor gyűlt köréje. A fiatalok eszményképe lett, a meg nem alkuvás, a következetesség példája. Nyilatkozataiban, cikkeiben, műveiben a hagyományszeretet és a továbbfejlődés tökéletes egységét mondta ki, valósította meg. 1930-ban így nyilatkozott a ,.Modern szobrászat problémái"-ról egy konkrét példa kapcsán: ,,Hát nem látja ez az ifjúság, hogy ez a szobor mennyire nem szobor? Mi nem láttuk annakidején. Mi még nem tudtuk gyermekkorunkban, hogy a szobrot nem a meséje, hanem a formája teszi azzá, ami. Bizonyosan azért nem tudtuk, mert az sem tudta, aki a szobrot csinálta. Vagy iegalá4?b is nem a testi formákra hívta fel a figyelmünket, hanem a mesére, amit ábrázolni akart, amit pedig tán egy szép versben jobban megírhatott volna. Azóta nagyot fordult a világ. Hogy-hogynem, rájöttünk arra a szomorú igazságra, hogy az a rengeteg sok szempont, amit a szobornak szolgálnia kellett: a zsáner, a történelmi, a politikai, a hadi és kegyeleti szempontok - megannyi nyomasztó sallangok, követelmények és cicomák - agyonnyomták a lényeget, azt, ami legfontosabb, aminek messziről kiáltani, ordítani kellene: a testi formákat. Rájöttünk tehát, hogy elölről kell kezdenünk, az abc-nél, lerázni minden fölöslegeset. Elfelejteni, amit eddig tanultunk. Eldobni még a kapcsolatot is a tegnappal. Már nem is csak a görögökhöz, egyiptomiakhoz menekülünk: előszedjük és utánozzuk a négerek, busmanok bálványait, az indiánok, mexikóiak, aztékek isteneit, a történelemelőtti, a barlangi ősemberek állatrajzait utánozzuk - igaz ugyan, hogy azoknak a hite, szeretete és ritmusérzéke nélkül. Csak éppen, hogy feledtessék velünk elhessegetett iskolánkat, melyben nevelkedtünk. Persze, nem sikerül felejteni. Csak szeretnénk. Nem így ám az öregek, a maradiak, ök halálukig görcsösen ragaszkodnak az örökségükhöz s közben haragszanak a fiatalokra. Mi, átmenetiek, inkább irigyeljük őket. Mert őnekik kevesebb a felednivalójuk. Ezekből az adottságokból adódik össze a ma szobrászata."

1

"

1 A KUT, amelynek alelnöke volt 1925-től, és a köréje csoportosuló progresszív művészek, esztéták, kritikusok: Petrovics Elek, Ybl Ervin, Genthon István, Bernáth Aurél, Barcsay ]enő, s a már említett Lyka, Rippl-Rónai, Farkas, Rabinovszky mindent megtettek Medgyessy elismertetéséért. Julius Meier-Graefe ezt írja Bernáth Aurélnak 1934 júniusában: ,,. . . igazi szobrász, plasztikusan gondolkodik, < nem vész bele az epigonizmusba . . . olyan tehetséggel van dolgunk, mint amelyet