Sz. Kürti Katalin: Medgyessy Ferenc és Debrecen (Debrecen, 1981)
Művészetének egyetemessége, magyarsága, debrecenisége
szobrászokból is jónéhányan, vagyis mindenki, holtak és élők, aki a magyar valóságban itthon van: áz lesz a „magyar világ" ... a képzőművészetet is, mint az irodalmat és minden más művészetet a nemzeti lét egyik erősségének tartom és ebben nekünk eddig, a szobrászat világában Medgyessy Ferenc adta a legtöbbet, a legszebbet és a legnagyobbat." 11 Művészetének politikumát, elkötelezettségét Kontha Sándor fogalmazta meg legtisztábban: „Merjük-e Medgyessyt, Ferenczy Bénit szocialista művésznek, életművüket szocialista realizmusnak nevezni? .. . Medgyessynek és Ferenczy Béninek nemcsak egy-egy alkotása ragadható ki ilyen, vagy olyan címen és vonható a szocialista művészet körébe, hanem éppen művészetük lényege az - amire ez a minősítés a leginkább ráillik. Ez a lényeg mindenekelőtt a művekből áradó, mély, teljes . . . optimizmust hirdető, biztonságot adó humanizmusban ragadható meg". 12 „Magvető" reliefje (1932) és szobra (1935) - amelynek rajza Móricz antológiájának címadója lett - jó példa arra, hogy Medgyessy paraszti témájú művei menynyire nem földhöz ragadt, narratív stílusú, naturalista művek, hanem jelképek, méghozzá szocialista realista jelképek. Fülep Lajos fogalmazta meg legtisztábban a „Magvető" előre mutató jelentőségét 1956-ban: „Ha van a világon műtárgy, amelyik tökéletes megvalósítása - nem kísérlete, megvalósítása - annak, amit mai realizmusnak nevezünk, ez az. Mert hát mi a ma kívánt realizmus, a szocialistának nevezett realizmus? . . . első helyen . . . az emberi munka szépségének, nagyszerűségének megjelenítése . . . a valóságból szinte kinövő, de a semmi mással se pótolható saját nyelvén beszélő művészet, ezúttal a szobor tiszta, tökéletes formáiban . . . Már rég nagyítani kellett volna . . . és az ország minden falujában - városában fölállítani. . . hogy a munka remekművű realista ábrázolása mindenütt jelen legyen"}* Medgyessy Ferenc két évtizede halott, de a róla megjelent írások, kiállításokon, televízióban látható, köztereinken álló szobrai, domborművei, egész életműve bizonyítja halhatatlanságát és igazolja kortársa, barátja, Ferenczy Béni szavait: „Medgyessy a legjobb magyar szobrász ... a legkülönb, a legegységesebb, a legegyénibb. Medgyessy az első magyar szobrász, akinek életműve egyetemes, az egész emberiséghez szól". Miben áll Medgyessy egyetemessége, magyarsága és művészetének, életművének egyénisége, egységessége? Nem utánoz, nem másol, nem köti magát zárt stílusokhoz. Tanul az asszíroktól, az etruszkoktól, az egyiptomi és archaikus görög művészettől, a debreceni plasztikai hagyományok példáiból, az egész magyar népművészettől, a XX. század nagy francia szobrászaitól, legfőképpen Maillol-tól és Despiautól, - de egyéniségén átszűrve szintetizálja e hatásokat. Legvilágosabban a debreceni Déri téren álló négy allegorikus szobron követhető nyomon a magasfokú szintézis: a „Tudomány" antik folyamisten-szépségű alakjától az önarcképszerű, etruszk mosolyú „Néprajz"-ig, a a Parthenon frízétől a cerveteri szarkofágokig, - s tovább a XX. század nagy szobrászati eredményeiig, - s vissza a népművészet nyugalmáig, leegyszerűsítő szemléletéig. Életműve egységes, homogén, nem tagozódik korszakokra, nincsenek válságai. Következetesen építkezik, még a hibáit is végig viszi, s egyéniségének jóízű részévé, erényévé idomítja.
