Sz. Kürti Katalin: Medgyessy Ferenc és Debrecen (Debrecen, 1981)

Művészetének egyetemessége, magyarsága, debrecenisége

rikus időkbe visszanyúló telivér plasztika, Ázsia, Egyiptom, a kora görögség és a legmodernebbek: Maillol és Despiau látása és nyelvezete, és a sajátosan magyar, a fafaragók, a román oszlopfejek, a naiv népi barokk szentek, Izsó táncoló hajdúinak népi realizmusa, egészséges provinciáiizmusa. Alig néhány képzőművészünkben, talán csak Izsóban, Hollósyban és Tornyaiban fonódott ilyen szétválaszthatatlanul össze az egyetemes és magyar. Büszkén mutathatjuk meg a nagyvilágnak: mély népi humanizmusát, plebejus életörömét, vaskos realizmusát, józan racionalizmusát, monumentalitását, bátran vállalhatjuk új, épülő szocialista kultúránk egyik fundamentumának."

9 Kontha Sándor így vall a magyarság és európaiság Medgyessynél kimutatható összhangjáról: „Medgyessy - a múlt században induló, s a két világháború között felerősödő népi - nemzeti törekvések hatása alatt - tudatosan törekedett arra, hogy szobrainak magyar jellege kiérződjék. „Be jó volna, ha nálunk is támadna egy-egy Bartók és Kodály, fáklyával vezetőnek. De meg fognak érkezni. Addig is egyengessük az utat" - fogalmazta meg a célkitűzését. . . . törekvése eredményes volt. Nincs köze a külsőséges magyarkodáshoz, és lényegében kevés köze van egyes követői, tanítványai ősmagyarkodásához. Medgyessy olyan szobrászatot teremtett, amely helyi ízekkel, zamatokkal telített, amely mélyen gyökerezik a magyar népi - paraszti érzés- és gondolatvilágban. De mert valóban népi, nem népieskedő, a népi kultúrákban minden különösség ellenére is benne rejlő egyetemesség folytán, része az egyetemes emberi kultúrának is."

10 De nyilatkozott Veres Péter is Medgyessy jelentőségéről, s általánosan is kifejti véleményét az egyetemességről és magyarságról: „Medgyessy Ferenccel nagyot léptünk az önálló magyar szobrászat felé, talán még nagyobbat mint Munkácsyval és Rudnay Gyuláékkal az önálló magyar festészet felé . . . fontos-e, hogy önálló magyar képzőművészet legyen? Nem az volna-e a helyesebb, ha művészeti értelemben is bekapcsolódnánk az egyetemesség áramkörébe? . . . Minden igazi nemzeti művészet, a hazai és külföldi hatások és ellentétek sajátos és így minden országban más hőfokú és más színeket vető kohéziójában érlelődik ki ... ha a világ kiérlelt nagy művészeteihez, az egyiptomihoz, a göröghöz és a portréban a nagy rómaihoz, de még ha csak a századokkal ezelőtt született németalföldi, olasz, spanyol, francia művészethez hasonlítjuk is, igen-igen szegényes ez a mi kis művészetünk. Szegényes, igaz, de a miénk, „ ..." a nagyvilág felé ... a szobrászat útja a legkönnyebb, ... de igazában csak az győzhet, aki a saját világában, a népi-nemzetiben az általános emberit tudja kifejezni . . . Csak a realitást, a magyar valóságot szeretném győzelmesen szép, és nagy művekben látni. Olyanban, ami nem szólamokban és drapériákban magyar, hanem a magyar valóság hiteles és költői, tehát érzelmileg is telített és gazdag kifejezésében . . . Nekünk eddig azt hiszem Medgyessy Ferenc az a szobrászunk, akinek ha az egész életművét és kiállításon együtt látjuk, azt érezzük: ez egy világ. Teremtett világ. Most azt várná mindenki, barátaim és ellenfeleim, hogy hozzáteszem: magyar világ. De nem teszem hozzá. Az is ugyan a Medgyessy világa, magyari világ, de ha majd lesz még néhány Mcdgyessynk, és egymás mellé gyűlnek az Izsó Miklósok, Pásztor Jánosok, Fadrusz Jánosok, Stróbl Alajosok, Mészáros Lászlók és az élő