Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (Budapest, 1989)

Munkácsy hármasképe a Passiójelenetek sorában

64. Anya gyermekével. Tanulmány a Krisztus Pilátus előtthöz. 1881 felvillan egy fehér folt Krisztus mögött, egy hadonászó férfi ingeként, valamint a gyermekét tartó anya és egy idős férfi fejkendőjén is. Színpompájával tűnik ki a vádló főpap és a Pilátushoz közel ülők, állók ruházata. A festőre jellemző kék-vörös-fehér színhatás a drámaiság egyik biztosítéka, a másik drámai elem a kompozíció. Krisztus középen áll, tekintetünk az ő összekötözött kezéről indul el Pilátusig, és vezet tovább az anya alakjáig, az ágáló farizeusig, s vissza a fegyverrel kordont tartó katonán át a főalakig. Az ecsetjárás ugyancsak feszültséget hordoz: élénken, szélesen, indulatosan, szinte vibrálóan rakta fel Munkácsy a festékfoltokat. A festőt a kiélezett pszichológiai helyzet, a vélemények ütköztetése izgatta a képen. Nem az elmesélő munkált itt elsősorban (bár a Biblia ismeretében minden alakot, minden mondatot „be tudunk azonosítani"), hanem a drámai zseni: a festő nemcsak az eseményeket, de az eszmék küzdelmét is érzékeltette. Hasonló hangulatú az Ecce homo, a második találkozást ábrázoló festmény. Mivel azonban az csak történésében folytatója a Krisztus Pilátus előttnek, előbb az 1884-ben festett Golgotáról szólunk. A mű 1883-beli színvázlata, amely a debreceni Déri Múzeumban látható, a tragédia beteljesedése utáni pillanatokat ábrázolja megejtő drámaisággal. A keresztnél térdelőket, a megrendült és a megtért embereket Munkácsy nagy karakterizáló-képességgel vázolta fel. Nem a Kálvária-jelenet, a megfeszített Krisztus és híveinek ábrázolása volt számára fontos, hanem a tetthelyről eltávozók lelkiállapotának érzékeltetése. Az előtérben vitatkozó írástudókat látni: ők képviselik a törvényt, a ráció erejét. Mögöttük a tömeg, amelyből egy megrendült ifjú s előtte egy, talán lelkiismerete elől futó titokzatos férfialak válik ki.