Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (Budapest, 1989)
Az Ecce homo vándorútja és hazatérése (1897-1925)
ta fel az Ecce homót 75 000 koronáért, aki azonban nem vásárolta meg. 1904-ben a magyar állam átvett Munkácsy özvegyétől egy 32 festményből álló gyűjteményt 210 000 korona értékben, amelynek egy részét életjáradékként fizette ki, 100 000 korona értékű festményt pedig ajándékként adott át az özvegy. 69 1910 körül újabb szelek fújtak Európában, és felbolygatták a magyar közvéleményt. Rómában külön teremben mutatták be a Krisztus Pilátus előtt vázlatait, a berlini Sezessionban kiállították Munkácsy tájképeit, és Sedelmeyer megjelentette Munkácsyról írott könyvét (1914). 1911-ben végre felavatták Budapesten Munkácsy síremlékét, Teles Ede művét. Avatóbeszédet Prohászka Ottokár püspök mondott, s ebben mint a vallásos képek festőjét méltatta Munkácsyt, mondván: „prófétai géniusz volt, mert hiszen páratlanul meglátta Krisztus dicsőséges arcát: misztikus vallásos géniusz volt, mert elérhetetlen mélységekből fakadtak eszméi." 70 Ekkor merült fel annak igénye, hogy mindhárom Krisztus-kép kerüljön haza. Ernst Lajos és Lázár Béla két újságírót bízott meg, hogy tárgyaljanak John Wanamakerrel a két Krisztus-kép átengedéséről. Pásztor Árpád 1913 őszén kereste fel az idős milliomost, akit a „The merchant prince of Amerika" címmel ruházott fel a közvélemény. Wanamaker beszélt a festővel kapcsolatos élményeiről, majd úgy nyilatkozott, hogy átadja a képeket, ha a magyar állam kéri. Ugyanekkor járt a jellegzetes kvéker városban (ahol húszezer magyar élt!) Reményi József, aki részletes leírást közölt a „Munkácsy room"-ról. Tudósítása szerint egymástól tizenöt méter távolságra, egymással szemben állt a két festmény, köztük Barrias Munkácsy-szobra és a festő palettája, Hans Temple Munkácsyt ábrázoló festmé53. Déri Frigyes 1910 körül nye, valamint egy néger festő, Tanner (akit Párizsban taníttatott Wanamaker) biblikus képei. A két újságíró véleménye, cikkei után az Ernst Múzeum újabb akcióba kezdett: az angol-amerikai konzorciumtól átvette az Ecce homót, és nagyszabású emlékkiállítást rendezett Munkácsy Pestre kerülése, pályakezdése 50. évfordulóján. 1914. március 19-én nyílt meg a tárlat dr. Csernoch János hercegprímás védnöksége alatt. Már ez a tény sok mindent elárult: jelentős szerephez jutott a Krisztus-téma, ezen belül is a tizennyolc év után ismét látható Ecce homo. Külön termet kapott, s a katalógusban külön oldalt, megjelölve, hogy ára, értéke háromszázezer korona. Ellentmondásos volt a festmény 1914-es fogadtatása. A magyar közvéleményt felkavarta a mű hazakerülése és a végleges ittmaradás lehetősége. Az eladással megbízott Réti Zsigmond műkereskedővel Bárczy István, a székesfőváros polgármestere és Wildner Ödön tanácsos tárgyalt. A Fővárosi Múzeumba vagy a Rezső térre tervezett (de meg nem valósult) ún. Ferenc József-templomba kívánták elhelyezni a hatalmas képet. 120 000 koronáról volt szó, amelyből 20 000-et azonnal ki kellett volna fizetni. A képzőművészeti bizottság, de a közgyűlés sem tudott dönteni, támogatták ugyan a feléledő kultuszt, de a háború kezdetén egyéb súlyos ügyekkel küszködtek. Szakmai kifogások is bőven merültek fel, amit a bulvársajtó így fogalmazott meg: Munkácsy elaggott korában festette, hanyatlásának kétségtelen jeleit mutatja, panorámás hatásokra vadászott stb. Ebben a reménytelen helyzetben tűnt fel Déri Frigyes, az ismert bécsi selyemgyáros és kereskedelmi tanácsos, aki nagylelkűen már előzőleg is több művet ajándékozott magyar múzeumoknak. 71 Érdeklődése a tízes évek elején fordult Munkácsy felé, amikor is a Szemere Miklósgyűjteményből megvásárolta a Búsuló betyárt (1865), majd az Egy fiatal luxemburgi nő portréját (1885) és egy bizonytalan, általa Munkácsynak tartott Önarcképet (1873). Az 1913beli Pisko-féle aukción, Bécsben, 15 000 koronát adott a Golgota nagyméretű színvázlatáért. Érthető, hogy mindent megtett a nagyméretű Ecce homóért is. Valószínűleg sikerült lealkudnia az összeget 76 000 koronára, és az üzlet 1915-ben létrejött. Bécsbe szállíttatta a nagy képet, ott őrizte 1924-ben bekövetkezett haláláig. 1925-ben - mintegy reprezentálva,
