Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája (Budapest, 1989)
Egy válságos évtized (1887-1896) Az Ecce homo keletkezése és elfogadtatása
kortárs festészettől. Rippl-Rónait támogatta, de 1889-ben már rosszallását fejezte ki a Nő fehér pettyes ruhában dekoratív stílusa felett. „Hol van itt valami 9 "- kérdezte. A fiatal festő 1892. évi kollektív kiállításán látottak (Kuglizok, Kalitkás leány. Agyban fekvő nő) meg egyenesen bosszantották. Munkácsy ízlésére, művészkapcsolataira vonatkozóan biztos forrásnak tűnik RipplRónai József és Justh Zsigmond párizsi nap35. Munkácsy műtermében, mögötte a kitömött ló. 1890 körül lója. Az előző az 1887-1889 közti időszakra, az utóbbi 1888 első félévére vonatkozik. Rippl írása elnéző, gyengéd, hálatelt mindaddig, míg Munkácsy művészi szemléletére nem kerül sor, Justhé kegyetlenebb, de dátumszerűen tényekre épülő. 1888 januárja-áprilisa között rendszeresen járt Munkácsyék pénteki estélyére, és velük együtt a bálokba. Munkácsyné kedvelte a huszonöt éves fiatalembert, aki előzőleg, a Mozart bemutatójának estélyen, oly sikeresen járta vele a csárdást, így volt ez februárban is, amikor hatszáz vendéget fogadott Cécile, s előbb operaáriák, majd Patikárius Ferkó bandája szórakoztatta a társaságot. Itt ismerkedett meg Leconte de Lisle-lel, Anatole France-szal, Hubayval, Coppée-val, Türrel, Zichyékkel, Taine-hez viszont ő vitte el Munkácsyt. Justh „Cécile de Kolpach"-nak titulálta a sznob és hangos beszédű asszonyt, Munkácsyról sem volt jó véleménye. Nem csoda, hiszen Alexandre Dumas is azt mondta róla, hogy nem tartja nagy tehetségnek: „felfújt nagyság szerinte, kinek szerencséje és megölő betűje: a felesége". 46 Justh legjobb barátja Párizsban Antokolszkij volt, aki ugyan rendszeresen járt Munkácsyékhoz, de régen kiábrándult a magyar festőből. Justhtal együtt nézte meg a készülő bécsi mennyezetképet, a Reneszánsz apotheózisát, és Michelangelo kosztümjére vonatkozóan értékes útmutatást adott a festőnek. Amikor Justh Antokolszkij műtermében járt Sarah Bernhardttal, a szobrász kijelentette: „a művészt a publikum elrontja, aki a népszerűséget hajszolja, elveszti az igaz, az egyetlen értéket, amely felfelé vezet. Nem a publi36. Munkácsy műtermében. 1892 körül
