Sz. Kürti Katalin: Kiss Sámuel (1781-1819), A debreceni „Rajzoskola" első professzora (Debrecen, 1995)

Szöveggyűjtemény

És ime ma, annyi idő után, a mellőzött Kis Sámuel mosolyogva nézi egy szebb csillagról, hogy őssé léptették elő. Mert ő hivatalosan approbált őse a Műcsarnok akvarell-kiállításán annak a számtalan magyarnak, akik azóta néhány vaggon fehér papirost ecseteltek tele színes levessel. Kis Sámuel kapta most a nagy akvarellkiállításon az első számot, mert magyar akvarellistát, aki őt megelőzte volna, még a Szépművészeti Múzeum hatalmas kincstárában sem tudott Baranski, meg Hoffmann Edit még egy kotrógép segítségével sem kihalászni. Ezt a debreceni festőprofesszor és graphidis magisler valóban álmodni sem merte, még kevésbé azt, hogy lesz egyszer a parlag Pesten egy olyan intézmény is, amelyet Műcsarnoknak fognak hívni s ahol még egy debreceni száműzöttnek is juthat egyszer száz négyzetcentiméter szereplési terület. Igaz, volt neki életében már egy kitüntetése, még pedig 1816-ban, amikor egy bécsi főherceg megnézvén Debrecen nevezetességeit, bekerült a rajziskolába is és legmagasabb elismerését fejezte ki a látottak felett. Annyi világtapasztalata azonban bizonyára volt Kis uramnak, hogy tisztában legyen azzal, mit jelent ez. A bécsi főhercegek nem furakodtak elismeréssel, ha magyar festőbe botlottak, a megrendeléseket azonban bécsi piktoroknak tartották fönn.(...) Kis Sámuel váratlanul és véletlenül őse lett a magyar akvarellistáknak, akik egyletbe tömörülve s e tömörülés huszadik évfordulóját ünnepelve képekben mutatják be ennek a művészetnek magyarországi múltját és jelenét. A kiállítás valóban megtekintésre méltó. A múltban az akvarelltechnika nálunk miniatűr-portrék készítésére szolgált, azután előkészítő tanulmányok festésére is használták. De volt idő, amidőn a nem-fal és nem-vászon festészetet inkább a műveltebb körök kisasszonykái gyakorolták. Pingáltak vízzel szép nefelejcs-koszorút, nyíllal átlőtt piros szivet, melléje pedig elrajzoltak egy kisded Ámort. Szép emlények készültek finom nyest-ecsettel ilyenformán, távoli kedvesek szivének lágyítása céljából s a cél szentesítette az eszközt. Az eszköz azonban hamar kinőtt szűk határaiból s maga is céllá vált: van olyan akvarellkép, százával, ezrével, amely telivér művészábrándokat testesít meg. A kisasszonyka-művészetből férfias művészet tudott válni. Ez szépen látható a Műcsarnok mostani akvarell-kiállításán. Kis Sámuel uram a dolgok e furcsa változásán nagyot nézne. (Új Idők, 1929. 43. sz. 488-489.)