Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Csorba Sándor: Kölcsey Ferenc levele Nagykárolyból Nyíry Istvánhoz

adott Végre hajtási bizonyítvánnyal együtt csak most került Vég-Intéze­téből az [ . ] Egyházi Kerületünknek értésére - Miképpen a' tiszteltt in­tézkedő Űr, a' Jármi, és Abaházi Határokban termett minden Tengerijét, a' Jármi Kertjében volt Asztagok közzül pedig kettőt, a' Pataki és Deb­reczeni oskoláknak közösen; minden Activ Kötelezvényeit ellemben kü­lönösen a' Pataki Anya oskolának hagyta légyen. - De értésére esvén az is, hogy bár a' végre hajtásróli bizonyítványban állíttatik, mintha a' ren­delkező Úr Activ Kötelezvényei, számszerént 22. darabokban a' Hagyo­mányos Pataki oskolának által adattak, sem azok, sem a' némelly oldal vérek által el foglaltattak, s Perrel is meg nem vehetőnek mondott Ten­geriből is semmi, sőt a' Jármi Kertből el adott Asztagok árrából is nem több mint 408. ftok adattak be annak pénz Tárába -" (Fogalmazvány. B. LXII. 27,250.).

Next

/
Thumbnails
Contents