Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Vajda Mária: Egy felvilágosodás kori falucsúfoló történetről

a versbeli megtanulásukhoz szükség volt ezek lejegyzett változatának, legalább a memorizálás idejére való birtoklására. Jellemző egyébként, hogy az elekciós versek során is azt tapasztalhatjuk, hogy a kollégiumi diákköltészet eme jellegzetes darabjai az elekción történt felolvasást követően legfeljebb csak abban az esetben maradtak fenn az utókor számára eredeti alakjukban, ha rövid, csattanós vers, szóláshasonlat, szólásmondás formájában megragadható részük volt. A hosszabb lélegzetű verses elbeszélések leginkább prózai formában éltek tovább, hiszen ezek memorizálása sokkal könnyebb volt, mint a rímes, ritmusos, kötött szótagszámú versbeli forma szó szerinti elmondása.

18 Osváth Pál a böjti szérdék történetét a következőképpen örökítette meg 1875-ben megjelent munkájában; „Majdnem minden községről van a nép közt adoma elterjedve. Ilyen a böjti szérdék története is, melyről azt beszélik a bojtiak, hogy egyszer régen egy mindenkit élcelő cigánykovács lakott Bojton, ki komának egy gazdag parasztot híván, ahhoz mindennap küldözgetett egyért-másért. Megunván pedig a koma az örökös kunyorálást, egyszer azon ostoba tréfával akarta azt házától elkapatni, hogy a cigánynak hozzá szérdékért küldött fazekába itt meg nem nevezhető piszkot tett az aludttej alá, s azt azon izenettel küldé el a várakozó purdétól: »mondd meg apádnak, hogy vigyázzon jól e szérdékre, mert alul a feie« - mit a cigány család evés közben csakugyan fel is fedezett. A cigányt ezután, - ki a monda szerint komájának kamatostul visszaadta a kölcsönt - úton-útfélen csúfolták, kérdezgetvén tőle: No more, álul vót afelé? Végre a sok tréfa után a történetből nőtte ki magát e közmondás: Alul afelé, mint a böjti szérdéknek."

19 Osváth a történethez fűzött jegyzetében azt is fontosnak tartotta elbeszélni, hogy „Disznótorok alkalmával a tehetősb falusi gazdáknál zsírozó kérés végett meg szoktak jelenni a cigányok, kiket a bekapott tréfás hentesek úgy elégítnek ki, hogy gömböcöt adnak nekik, de sokszor megjárják a gazdagnak hitt ajándékkal a morék, mert a töltelék közt döglött patkányt, egeret stb, találnak."

20 A történet falucsúfoló formájában, erősen megkopva bár, de napjainkig ismeretes. Varga Gyula, Hajdú-Bihar megye népi táplálkozásáról szóló könyvében, az aludttej régies nevéről, a szérdékről szólva - nem említi ugyan az Osváth által megörökített történetet, de mint megjegyzi, a szérdik név ma már csak szólásban él: „alul van, mint a böjti szérdik."

21 A jegyzetapparátusban közölt gáborjáni népi elbeszélés már pontosabban közli a törzsszövegben tévesen, valószínűleg elírásból eredő szólást. Bár ez az elbeszélés a verses adomá18 Számos elekciós versben megénekelt falucsúfoló adomával is találkozhatunk URAY Sándor: Debreceni anekdoták. Az ősi Kollégium anekdotái. Debrecen 1968. (kézirat) TREDN. R. 3565. 19 OSVÁTH Pál, 1995. 178. 20 Uo. 21 VARGA Gyula, 1993. 39.