Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Márkus Béla: Makovje-medovje haluske

A tájjellegű ételek közül a legtöbbször talán a „szárma", Misu szavaival, ez a „tót hagyományszerű disznóölési töltött káposzta" fogyasztását emlegetik, itt is, mint általában más fogások esetében is, az elkészítés módjának ismertetése nélkül, inkább anekdoták adatnak elő az erősre kevert és ráadásul még forrón is tálalt kolbász evéséről, semmint különleges receptekkel traktálnának. Előbbvalónak vélik a (párt)államilag szorgalmazott és támogatott üzemtörténet-írás keretei között monográfiát készítve feltárni a békési tót házikolbász múltjának és a „nagyüzemi csabai és gyulai kifejlesztésének" összefüggéseit, mintsem felfedni például a régi lakodalmakban főzött birkakáposzta összetételét vagy a különös hangzású süteményét, a „tvarozsnyiká"-ét. A receptek iránti érdeklődés, a kipróbálásuk vágyával együtt mintha csak a veszélyes helyzetekben nőne meg, s mintha a menekülés vagy a külvilágról való elfeledkezés lehetőségét, formáját is jelentené. A fényképész utókora színpadias jelenetének, amely mindezt előadja, 1956 őszén a Kiskunhalason praktizáló Kaiser doktorék, valamint a Rákosiék tárca nélküli minisztereként feleségestül hozzájuk menekülő Dusza János a szereplői. Zsofka, a miniszterné mihelyt megérkeztek, „máris tisztában volt küldetésével". Tanulja meg, hogyan kell „kvaszjenká"-t, azaz gőzön főtt kelttészta-gombócot csinálni, aztán zsírban sütni űgy, hogy az alja szépen odapiruljon, és hempergetni, tetszés szerint, túróba, mákba, dióba, de lehetőleg kétfélét tálaljon, sós túrósat és édeset. Az asszony annyira megismeri a sütés-főzés titkait, hogy végül mintha tanfolyamot tartana, „rövid áttekintést" ad a „hagyományos tót levesekről, a főételekről, különösen a káposztás húsételekről, a disznótoros és lakadalmas fogásokról és a sültek mellé adható tepsis pástétomról", végül rátér „a süteményekre, például töltött kelt kifli, tvarozsnyíka, makovnyíka, csöröge- és tolófánk, valamint a herovke nevű keresztelőfánk". Igazi meglepetéssel mégsem ezzel és ekkor szolgál, hanem amikor megtagadja, hogy a munkás-paraszt kormánynál rögtön szolgálatra jelentkező - ahogy Kaiser minősíti - „őrült buzgómócsing" férjével együtt tartson. „...Menjen, ahová akar, de ő marad, mert neki itt van dolga" - áll ellen, kétségessé téve, a szakácsmesterséget kedveli-e jobban vagy a férje mesterkedéseit kevésbé. S mivel az ötletek és tettek jórésze a „mi" elbeszélői többesének köszönhetően eleve ironikus felhangot kap, az asszonynak ez a váratlan elhatározása is értelmezhető úgy, hogy a regény világában egyedül a táplálkozási szokásoknak van meg a regulativ, szabályozó funkciójuk. Zsofka a szakácskönyvből vesz bátorságot, hogy ideig-óráig megregulázza az urát. Milota, az elbeszélő viszont abban egyedülálló, hogy tisztában van vele, az étkezések rendje nemcsak tagolta a népcsoport életét, hanem szabályozta is. Az élet más területeihez, például a munkához vagy az ünnepekhez szabta a ritmusát, igény és érték fogalmazódott meg általa, ízlés fejeződött ki benne. Egy család belső ügye is volt, de jelezte az egész nemzetiségi csoport egységét