Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Cs. Nagy Ibolya: Elviselhető-e a zseni?

tönbe zárt Kazinczyt mondja mesterének, Rousseau-t eszményképének. Beszéde lenyűgözte a hallgatóságot: „Állottam ott s mentem ott, ahol állani vagy mennijónak láttam. Néha hibáztam, megvallom, de aki nem hibázik, angyal az; aki hibáját meg nem esméri, gazember az. Megvolt az bennem, megvolt, akárki mit mondjon, az a mozdulás, hogy aki igaz egyenes szívvel volt erántam, ahhoz kellemetes láncokkal kötöztem mindenemet, s édes szempillantásaim közé innepi veres betűkkel írtam azt, amelyben az ily igaz és jobb matériából készült szív eránt viseltetett érzékeny tiszteletemet legtisztábban megmutathattam; de megvolt ellenben az a legtöbb veszedelmemet szült indulat is, hogy akinek erántam vagyis inkább ellenem tettetett mázzál bészínelt barátságát, annyival inkább gonosz szándékait észrevettem, soha, bár a világi úgynevezett prudentia ellenkezőt kiáltott is, soha ki nem nyerhettem magamtól, hogy eltitkoljam azt, mely undorító borzadással émelyeg az én másformán tanult lelkem az ő doriszi cselekedeteitől. Amahhoz, ha nem vonogatott is, Jutottam s öleltem ötét; ez, ha édesgetett is magához, félelmes hátrálássál kívántam színét kerülni. Soha, soha titkos alattomba való minákat nem ástam másnak szerencséje alá, hogy a magamét annak szomorú düledékjein építsem Jel! A Jelettem valókat vagy szerettem, vagy tiszteltem, vagy kerültem. ...Erkölcsi vétek nem undokította az én lelkemet, és annak esmérete csendes volt a maga tisztaságával váló megelégedésben." A kizárás legfőbb oka formálisan ez a beszéd, persze, épp nem eme önérzetes, ámde önkritikus mondatok miatt. Évszázadokkal később a drámaíró Szabó Magda úgy látta: valamit valamiért. Ha nem csapják ki az iskola zseni fiát, a Bécs által már szemmel tartott rebellis-fészek Kollégium, az egész református oktatási központ lehetett volna az áldozat. A Kollégiumért föláldozták nagyreményű költőjüket. Néhai Julow Viktor - Csokonai tán máig legérzékenyebb kutatója - ugyancsak így látta s írta 1975-ös monográfiájában: „A vérmezei tragédia okozta rémület hatására önvédelemből áldozta Jel legtüzeszübb fiát a kálvinista tudomány fekete vármegyéje^, ahogyan Jókai nevezte, aki az És mégis mozog a föld első Jejezetében... a költő kicsapatásának az imént leírt modelljét rajzolja meg". Az iskoláról így elterelődött a gyanú, de elterelődött Csokonairól is a „rendőrkopóké": a költő-tanítót hivatalosan iskolai szabálytalanságok miatt zárták ki. Kirúgta őt a Kollégium: de védte is egyben. (Például: kiváló ajánlólevelekkel mehetett Sárospatakra, a Kollégiumba.) Más vélekedések szerint azonban a nyilvános kivégzésen való részvétel nem is lehetett ok, mert nem volt vétek. Ott, a Vérmezőn, épp a tömegeknek elrettentő például szánt, nyilvános esemény zajlott, a minél nagyobb számú nézőközönség tehát - programszervezői részről - mintegy kívánatosnak is tetszett. Szilágyi Márton elemezte ezt a felvetést bővebben egy előadásában (Debreceni Egyetem), kifejtvén: nem a pesti kerülő, hanem Csokonai egész magatartása volt az igazi ok. Hiszen ott van a tárgyalássorozat jegyzőkönyve: s abban bi-