Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Gyorgyovich Miklós: Kóstoló

Hazai változat 2005. február 16. Éjfél előtt fekszem fűtött apró panel-háló-félszobácskánkban. Kint nulla fok alá süllyedt már a hőmérséklet, hó mindenütt. Magam félálomban - hallom, hogy valaki valahol az emeleti ablakunk alatt beszél. Kb. azt mondja: Jóember, a magáé ez a kulcscsomó? Miért nem áll fel, nem mer hazamenni, vagy nem akar? Valamit szól még, de csak egy szót értek belőle: gondnok... Különben számomra ismeretlen a hang. Kezdek magamhoz térni. Mihez kezdjek most? A rendőrség száma egyszerű. Ha felhívom őket telefonon, kiszállnak, valahová elviszik az illetőt, hogy ne gebedjen meg, ne itt gebedjen meg, és ne ma gebedjen meg. Még az jut eszembe, hogy a politikusok szerint padlógázzal halad az ország a versenyképesség szempontjából nem tudom hova. Elkeserítő. Próbálok imádkozni, hogy rendeződjenek a dolgok, és várok. Fél fülem az ablak alatt. Most megint halk beszélgetést hallok. Alighanem egy pár jött a HÉV felől. Rövid szóváltás után ők el. Csönd. Az jut eszembe, hogy ha nem változik a szituáció, egy termosz meleg teát okvetlenül készítenem kell, azt csak elfogadja, az mégis melegen tartja, s ha egyáltalán akar élni, esélyt ad rá. Eddig jutottam töprengésemben, majd felkeltem, ablakunkhoz léptem, hogy végre szembesüljek a látvánnyal. Vajon a hóban van az alak elterülve, vagy az alacsony gerendakerítésen üldögél talán? De nem. Hiába meresztgetem a szememet, sehol senki. A bokrok takarásában lenne? Enyhe szélben hajladoznak a tiszafa ágai. Nem gondolom, hogy mögötte volna. Talán mégis felkelt és elment. Ekkor csendes dulakodás hallatszik közvetlenül a ház töve felől. Látni nem látok semmit se, de felhallatszik a párbeszéd. Álljon végre fel. Menjünk... Hagyjon békén, hagyjon békén, nem értiiii... Úgy látszik, nem érti, mert megjelennek ketten. Egy sötét kabátos, magas, erős fiatalember s az önkéntes fagyhaláljelölt. Egy deres hajú ember. Azt fantáziálom, hogy a fiatalnak szólt az az ember, aki szerette volna, ha felkel az öreg. Lehet az is, hogy keresésére indult s végre megtalálta őt ez a huszonéves. Nem tudom, fia-e, hozzátartozója-e, vagy csak ismerősei egymásnak, esetleg egy házban laknak. Mindenesetre furcsa szimbiózis ez. Egy megmentő, és valaki, aki nem akar megmenekülni, noha eszénél van. Akárhogy van is, az ifjabb határozottan szorítja az öreget, erőteljes mozdulatokkal noszogatja-ösztökéli menésre, cipeli magával az úton a HÉV irányába. Nézem őket, míg el nem tűnnek az ablakkivágás adta térből. Gondolom, az öreg ma éjjel nem fog megfagyni.