Lakner Lajos szerk.: Élet és Világ (Debrecen, 2007)

Gulyás Pál: Protestáns és római katolikum

ban rekviemet celebráltak, hogy „könnyű legyen neki a föld". A koporsóban pedig - akihez utolsó vers-sóhaját küldte - a Csíksomlyói Mária szobrának képe kísérte. Gulyás Pál hírnévre voltaképpen - lelke mélyén - sohasem vágyott, és távol állt tőle mindenfajta önreklámozás. Mégis a hír 1943-ban csakugyan felkapta Az Alföld csendjében című gyűjteményes verseskötet révén. A következő év januárjában két nagy kitüntetést kapott, melynek egyike a Baumgarten-alapítvány díja volt. Méltató cikkek, fénykép, interjúk jelentek meg róla. Természetes, hogy örült, ám a „mindig éber iróniája" a halál előtti sikert másként nyugtázta: szomorúsággal, öngúnnyal, még tréfás sírversekkel is, melyben magát Baumgarten Gulyás Pálnak nevezi. Püski Sándor, aki a fent jelzett kötetet kiadta - látván a sikert -, rögtön a megjelenés után bővített kiadásra gondolt, s tanulmányaira, műfordításaira is szerződött. Sajnos a tervből semmi nem valósult meg. A háború s ami utána „békeként" beköszöntött, a kiadót hosszú évekre elnémította, azzal a nép-nemzeti táborral együtt, amelyet szolgált. Mivel Gulyás eszmeileg leginkább ide kötődött, s ráadásul vállalta a krisztusi ideákat, holta után is osztoznia kellett abban a nehéz sorsban, amely az országra szakadt. Az oldódás évei után szórványosanjelentek meg ugyan kötetei, számos cikk, rádióműsor, elemző tanulmány igyekezett kiemelni a feledésből, de a korábbi, szinte tökéletes „elemésztést" nem tudta teljesen kiheverni. Hagyatéka 1975-ben Budapestre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba került. Ez a levél-esszé az ott lévő anyagból, a publikálatlan művei közül került kiválasztásra. Amikor '43-ban Püski Sándor biztatására tanulmánykötet összeállítására készült, a könyv tervében Levelek címmel fejezetet nyitott a fontosnak tartott s éppen azért másolatban megőrzött elvi levelei számára. Ilyen volt az itt olvasható Révész püspökhöz írt levél, mellette ott sorakozott még egy-egy Illyéshez, Sinkához, Németh Lászlóhoz, Hamvas Bélához, Földessyhez, Kardos Pálhoz stb. szóló írás, hogy csak jelezzük az elgondolást. E levelekben - akár a püspökéhez küldöttben is - mindenikben más-más központi téma szerepelt. Egy dologban viszont azonosak: összefogásra intő kiáltások „az emberiség szakadékán", a jobbak felé. Az itt közölt levél-esszét és a mellékelt dokumentumokat nincsen szándékomban elemezni. Helyette inkább írójáról akartam vázlatos, mozaikszerű pályaképet adni, s felvillantottam az akkori történelmi eseményeket. A több mint hatvan éve szekrénybe zárt írás - gondolom - önmagáért beszél. S talán nem véletlenül került éppen most elő, s nemcsak irodalom- és vallástörténészek számára fog majd „adalékot" nyújtani. Gulyás levelének jajkiáltása, sajnos, ma is „időszerű". Az emberiség most is, mint akkor, szakadék szélén tántorog, és a „mérnöki ész" még pusztítóbb fegyvereivel készül önmagát megsemmisíteni.